Hétfőn több helyen bontották a bódékat Miskolc belvárosában. A Kocsonyafesztivál ideje alatt mintegy 80 kis faházban kínálták portékáikat az árusok. Ma a Kazinczy utcán és a Városház téren kezdődött meg ezek elbontása, de 1-2 napon belül a belváros minden pontjáról eltűnnek majd a kis építmények.

Néhány kereskedő saját maga után takarítotja fel a helyszínt, de a Városgazda Kft. munkatársai is két műszakban takarítotják a Kocsonyafesztivál helyszíneit. Éles Sándor, közterületgondozás-vezető tájékoztatása szerint minden frekventált területen - így a Városház téren, Hősök terén, Szinva teraszon, Széchenyi utcán - jelen voltak, takarítottak folyamatosan, 20-25 emberrel. Így több mint 100-an szedték össze a szemetet a belvárosból. A korábbi években a Kocsonyafesztivál ideje alatt 10-14 tonnányi hulladék termelődött, idén azonban a 3 nap alatt rekord mennyiségű szemét elszállításáról kellett gondoskodnia az Ave Miskolc Kft.-nek.

Varga Zoltán ügyvezető igazgató elmondta: a Kocsonyafesztivál alatt és azt követően több mint 18 tonna hulladékot gyűjtöttek össze. Ez annyira vegyes volt, hogy nem lehetett szelektálni, így a szemetet először Miskolcon tömörítik, majd Hejőpapiba, a regionális hulladéklerakó telepre szállítják.