Amerikában a nap végére látszott némi esély az emelkedésre, de az utolsó órában délnek induló indexek elsöpörték a reményeket.
Amit jó ideje kiemelünk, azt most is kénytelenek vagyunk megtenni, ugyanis a Russel2000 index tegnapi is megmutatta relatív erejét és egyedüliként tudott a pozitív tartományban zárni.
A szektorindexek között találni némi mozgást, mivel a gyakorlatilag stagnáló mezőnyből kitűnt az egy százalék felett emelkedő pénzügy és a másfél százalékkal leértékelődő energia szektora. Ennek megfelelően próbálta a gazdasági sajtó is megtölteni a pangó hasábokat, kevés sikerrel.
Általánosságban továbbra is túlvettek a piacok rövidtávon, így negatív korrekciót várunk, amivel kipihenhetik az elmúlt hét heves emelkedését, stabilizálhatják az elért szinteket. A korrekció jelenleg még csak oldalazást jelent, de a túlvettség miatt valószínűleg nem lesznek tarthatók a jelenlegi magasságok a hét további részében.
Európában minden jelentős index lagymatag eredménnyel zárt, bár napközben gyakori irányváltásokkal folyt a kereskedés.
Indexek Érték Napi vált. (%)
Nasdaq Composite 2242,03 -0,08%
S&P 500 1108,01 -0,10%
Russell 2000 632,20 0,09%
DJ Stoxx 50 2 778,12 -0,55%
DJ Stoxx TMI 242,60 -0,24%
DAX 5 688,44 -0,59%
CAC40 3 756,70 -0,34%
Devizák Érték Napi vált. (%)
EUR/HUF 270,11 -0,12%
USD/HUF 198,69 -0,34%
S&P500 (USA) – 60 perces grafikon
Szép emelkedést láthattunk az indextől, amivel egyenesen át tudta törni az ellenállásnak számító tavaly november/decemberi sáv szintjét és annak majdnem a tetejéig hatolt. Jelenleg az 1100-as szint kissé elbizonytalanította.

Pozitív: A február eleji csúcs meghaladásával kihúzta a talajt az eső trend lába alól.
Negatív: 1120 erős ellenállás.
Összegzés: Most már egyértelműen magasabb lokális csúcsot formál a napi grafikonon, így elkerülte az eső trend kialakulását, jelenleg technikailag oldalazásban van. Rövidtávon 1100 visszatesztelése valószínű, amivel némi erőt gyűjthetne és jó eséllyel folytathatná az emelkedést. Az elmúlt napok lendületét látva enyhén túlvett, így elképzelhető, hogy egy visszaesésben 1100 alá vág.
US Dollar Index (Etf) 60 perces grafikon
Kissé bátortalanul nevezem behalt kitörésnek , amit pénteken produkált, mivel deviza (azt tükröző) instrumentum, ami eleve nehezebben olvasható technikailag. A 80,75-ös szintet határozottan hagyta el, majd ugyanolyan határozottan tért vissza alá.

Pozitív: Nincs gyors folytatás lefele.
Negatív: Behalt kitörés.
Összegzés: Hagyományos olvasatban az árfolyam most nagy valószínűséggel meg fogja érinteni a megelőző csatorna alját, így napokon belül 79,7-re várjuk. Ezt megerősítené egy határozott 80,5 alá esés, ami egyelőre támaszt jelent.
Réz (Árupiac)
Heves és határozott emelkedést láthattunk az elmúlt hetekben. Szinte alig fért be egy eső nap a sok jelentős emelkedő gyertya közé, ami miatt rövidtávon túlvett lett. Gyakorlatilag megállás nélkül vitte át a 325 környékén található ellenállását, amit most jó eséllyel visszatesztel.

Pozitív: Határozott emelkedés, erős felfele momentum.
Negatív: Rövidtávon túlvett.
Összegzés: A következő napokban valószínűleg visszajut a 325-ös szinthez, ahonnan jó eséllyel folytatja majd az emelkedést. A forgalomalakulás első ránézésre visszás lehet, de ha hosszabb távon nézzük, akkor a nagy eső napok mellett átlag feletti, stabil vételi napokat látunk, ami erősíti az emelkedő trendet.
Cukor (Árupiac)
Ahogy egy hete vártuk, heves elmozdulást hozott a 26 dolláros támasz felett épített sávból való kitörés. A mozgás némi hezitálás után tegnap lett egyértelműbb, bár némi bizonytalanságot jelent továbbra is, hogy forgalom nem nagyon társult az első eső naphoz.

Pozitív: Friss momentum lefele.
Negatív: 25 és 24 dollár is erős támasz.
Összegzés: A jelentősebb esésnek egyelőre gátat szab, hogy nagyon közel találhatók jelentős támasz szintjei, de az irány egyértelmű. Pozíció felvétele esetén számoljunk azzal, hogy a támaszok miatt sűrű irányváltoztatásokkal folyhat az esés, ami próbára teheti az idegeinket és a stop-jainkat is.
Solar Capital Markets Zrt.