Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Miskolci Rendészeti Szakközépiskoláé volt korábban az az épület, amelybe március végén beköltözhet a készenlétiek miskolci bevetési osztálya. Jelenleg gőzerővel folyik a munka, melyet személyesen tekintett meg Papp Károly dandártábornok, a Készenléti Rendőrség parancsnoka, Káli Sándor, Fedor Vilmos, dr. Simon Gábor, dr. Tompa Sándor és Orosz Lajos.
Papp Károly megerősítette, nincs semmi akadálya annak, hogy március 30-án megtartsák az első állománygyűlést, és 31-én már bevethetőek legyenek a miskolci bevetésiek. Folyik az eszközbeszerzés, melyre 447 millió forintot különítettek el, és már kiválasztották azt a 105 rendőrt is, aki itt szolgál majd. Ötvenen a készenlétiek kötelékéből kerültek ki, a többieket a rendészeti szakközépiskola végzőseiből válogatták.
Káli Sándor elmondta, továbbra is tartják magukat ahhoz, hogy Miskolcon rendnek kell lennie, ebben pedig jelentős lépés, hogy sikerült kiharcolniuk a készenléti század Miskolcra telepítését, ami százöt rendőrt, egy mobil egységet jelent. A megtett lépések közé tartozik a közbiztonsági pontok telepítése is, amely máris eredményeket ért el, és nagy segítség, illetve az, hogy koordinálják a közbiztonságban tevékenykedő szervek – polgárőrség, városőrség, településőrség, mezőőrség, közterület-felügyelet – munkáját. Az a cél, hogy a miskolci erő megjelenjen az utcákon is, és a becsületes emberek biztonságban érezzék magukat.
A bevetési osztály önálló hatáskörben látja el feladatát, de a megyei főkapitányság alárendeltségében, az országos és a megyei főkapitányok igényelhetik a munkájukat. 8–12 fős bevetési csoportokban dolgoznak, elsősorban a csapaterővel megoldandó feladatokban. Részt vesznek a közterületek ellenőrzésében, rendezvények biztosításában, személyvonatok ellenőrzésében, krízishelyzetek megoldásában, ellenőrzésekben. Dokumentáló eszközökkel is el lesznek látva, melyekkel azonnal megkezdik a helyszíneken a dokumentálást, ami később bizonyító erejű lehet.
Fotók ITT: