Ugrás a tartalomra

Cellakutya program a fiatalkorúak börtönében

Létrehozva
Bogi, Énekes, Néró, Virág és Pörgönc hetente egyszer, két órára jelenik meg a szirmabesenyői Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási Intézetében. A kutyák a Miskolci Állatsegítő Alapítvány menhelyéről érkeznek a börtönbe. Segítségükkel indult decemberben a térségben egyedülálló cellakutya-program.
A program lényege, hogy a rabok kiképzik a gazdátlan állatokat és így könnyebb lesz később örökbe adni.  A programtól azt is várják, hogy a kutyát nevelő rabok személyisége is változásnak indul pozitív irányba. A foglalkozások péntekenként vannak az intézmény tornacsarnokában. Szirmabesenyőn 14 és 21 év közötti fiúkat tartanak fogva, többségüket erőszakos bűncselekmény, főleg rablás miatt.

A foglalkozások képzett kutyakiképző irányításával zajlik, az állatok meg tanulnak ülni, feküdni, pacsit adni, de azt is, hogy élemet csak gazdájuk engedélyével ehetnek meg, idegentől ne fogadják el. A kiképzésre az erőszakmentesség a jellemző, pozitív megerősítéssel próbálnak hatni a kutyákra. Így a fogvatartottak is megtanulják, hogy nem lehet mindenre erőszak, agresszió a válasz. A fogvatartottaknak sem könnyű feladata az állatok tanítása, de az első sikerélmények után szívesen vesznek részt a foglalkozásokon. A cellakutyákat gondosan választották ki a közel kétszáz menhelyi kutya közül, kifejezetten szelíd állatokat vontak be a programba. A kutyák közül a fogvatartottak maguknak választhattak az öt közül és nevet is ők adtak az állatoknak.