Ugrás a tartalomra

Együttműködve versenyezni

Létrehozva
A Miskolci Egyetem Marketing Intézetének szervezésében „Együttműködve versenyezni” címmel Országos Városmarketing Versenyre kerül sor.
A verseny célja:
- a felsőoktatásban régió- és településmarketinget hallgatók számára a megszerzett elméleti tudásuk gyakorlati hasznosítása,
- a településmarketinggel foglalkozó szakemberekkel való kapcsolatépítése,
- valamint a választott település népszerűsítése.

A versenyt rendkívül nagy érdeklődés fogadja, több mint ötven csapat jelentkezett az ország felsőoktatási intézményeiből együttműködve a választott város vezetésével. Végül 42 csapat nyújtotta be érvényes írásbeli pályamunkáját az első fordulóra, melynek témája: Versenyben a városunk. Ebben a jelentkező csapatok által szabadon választott település helyzetértékelése, versenyképességi elemzése, versenyelőnyeinek meghatározása, pozícionálása a magyar városok között szerepelt, valamint a település marketingkoncepciójának kidolgozása, stratégiai javaslatok megfogalmazása, akciótervek kimunkálása volt a feladat.

Miután a kidolgozott pályamunkákat akadémiai és gyakorlati szakemberekből álló szakmai zsűri értékelte, valamint a választott település önkormányzat is véleményezte, 2010. február 26-án, a Miskolci Egyetem Felnőtt Továbbképző Központjában rendezik meg a verseny 2. fordulóját, Adj hírt a városodról! címmel. Ezen a szóbeli versenyen a 10 legjobb pályamunkát beküldő csapat csap össze. Az írásbeli fordulóban választott város marketingkommunikációs tervének összeállítása, ill. a konkrét kampányterv kidolgozása lesz a feladatuk.


Díjak:

1. helyezett: 500.000 Ft összegű pénzjutalom

2. helyezett: 250.000 Ft összegű pénzjutalom

3. helyezett: 150.000 Ft összegű pénzjutalom

A díjak kiegészülnek ajándékokkal, jegyekkel, belépőkkel, folyóirat-előfizetésekkel. Több támogató különdíjat ajánlott fel, valamilyen akár előre is megfogalmazott szakmai aspektus legjobb kifejtőjének, vagy csak utólagosan általa kiválasztott csapatnak, s ezzel kap kiemeltebb megjelenést.

A verseny védnökei, támogatók:

A verseny fővédnöke: Varga Zoltán, önkormányzati miniszter

A verseny védnökei:

Dr. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke

Kósa Lajos, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke

Dr. Ódor Ferenc, a Megyei Jogú Önkormányzatok Szövetségének elnöke,

A verseny szakmai támogatói, szponzorai többek között:

Magyar Turizmus Zrt., Siemens Zrt., VÁTI Nonprofit Kft., Magyar Marketing Szövetség, GfK Hungária Piackutató Intézet, Spar Magyarország Kft., Miskolci Holding, BOKIK.