Ugrás a tartalomra

Eredményes volt a TISPOL akció

Létrehozva
Háromnapos európai összehangolt közlekedésrendészeti akció részeként a passzív biztonsági eszközöket nem használók kiszűrésére 2010. február 16–18. között Borsod-Abaúj-Zemplénben a rendőrség fokozott ellenőrzést tartott.
Az akció során a megyében a rendőrség több mint 1500 személyt vont ellenőrzés alá a közutakon. A tapasztaltak alapján elmondható, hogy az ellenőrzés alá vont személyek zöme a biztonsági övét bekapcsolva közlekedett, azonban 66 fő felnőtt és 10 gyermek esetében fedték fel a járőrök a passzív védelmi eszközök használatának hiányát.

Az akcióban a rendőrség minden a közlekedés biztonságát veszélyeztető momentumra odafigyelt, a tapasztalt szabályszegések esetén differenciáltan, az esetek súlyához igazodva intézkedett.

Az ellenőrzés témája szempontjából felfedett egyéb szabálysértések miatt az intézkedők 49 fővel szemben közigazgatási, míg 67 fővel szemben szabálysértés eljárást kezdeményeztek, további 80 fővel szemben csaknem 700 ezer forint helyszíni bírsággal sújtottak.

A razzia során a rendőrök hálójában további 5 fő bűncselekmény elkövetésén tetten ért személy is fennakadt, akiket az egyenruhások a szükséges intézkedések foganatosítása érdekében az illetékes rendőri szervekhez előállítottak.

B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda