Ugrás a tartalomra

Nőtt az üres állások száma Észak-Magyarországon

Létrehozva
Egy hónap alatt megháromszorozódott a munkaadók által kínált állásajánlatok száma az észak-magyarországi régióban, az év első hónapjában 7055 betöltetlen állást regisztráltak, 4775-tel többet, mint tavaly decemberben - közölte a regionális munkaügyi központ.
A Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyék alkotta régióban az üres álláshelyek januári növekedését a támogatott közmunka-programok beindításának tulajdonítják, ugyanis az újonnan bejelentett állások kevesebb mint ötöde volt nem támogatott álláshely. Míg 2008-2009 fordulóján már 2008. decemberben kihirdették a közmunka pályázatok nyerteseit, addig 2010-ben ugyanez januárban zajlott le.
  
A legtöbb támogatott álláshelyet, 4275-öt a Borsod megyei kirendeltségeken jelentették be a munkáltatók, Nógrád megyében 891, Heves megyében 532 ilyen típusú munkalehetőség adódott. Összességében a munkaadók januárban többnyire segéd-, illetve betanított munkásokat kerestek, a szakképzettek közül pedig javító-szerelőre, kereskedelmi eladóra, fémmegmunkálóra, vagyonőrre, varrónőre, festőre volt főleg kereslet, de piackutató, üzletkötő, irodai adminisztrátor is találhatott magának állást.