A pálinka versenyen a szakmai zsűri általános tapasztalata, hogy a körültekintő és szakszerű munkáknak köszönhetően egyre javuló minőségi pálinkákkal neveztek a pálinkamustrára, növelve a magyar „Hunagricum” hírnevét. A népes versenynek a Déryné Szabadidőközpont szolgált színhelyéül. A verseny fő szervezői Deák Imre (a Kertbarát szövetség elnöke) és Molnár Zoltán (a Déryné Szabadidőközpont vezetője) voltak. A zsűri, mind a pálinkákat, mind a pogácsákat szakmai elismeréssel együtt Év pálinkája, Év pogácsája, arany, ezüst, bronz fokozatú oklevelekkel, illetve szakmai elismeréssel, a rendező művelődési ház, pedig tárgyjutalomban részesítette.
Pálinka mustra és pogácsasütő verseny volt Sajóbábonyban
Létrehozva
Egyéb
Az elmúlt hétvégén rendezték meg immár 6. alkalommal a sajóbábonyi Pálinka mustra és pogácsasütő versenyt. A már hagyományosnak mondható rendezvényen 16 település gazdái, tulajdonosai vizsgáltatták meg a benevezett 112 pálinkát. A pogácsasütő versenyre 16 nevezés érkezett, amelyet 5 tagú bizottság értékelt.