Ugrás a tartalomra

Gyalogtúrával kezdtek

Létrehozva
Igazi téli gyalogtúrát rendezett a Kis-Galya KSE a közeli napokban. Akik elindultak, három táv közül választhattak. A 2010-es Miskolci 5próba nyitányát jelentő program központja, a rajt és cél helye a berekaljai Móra Ferenc Általános Iskola volt.
Az Andornaktályáról, Budapestről, Debrecenből, Gyomaendrődről, Kazincbarcikáról, Kistarcsáról, Mezőkeresztesről, Nagykállóból, Nyíregyházáról, Putnokról, Tiszavasváriból és Vámosújfaluból érkezett résztvevők közül negyvenöten a 15, míg harmincöten a 35 km-es távot választották. A legtöbb indulócsoport ezúttal is a Kistokaji Általános Iskola adta: Guziné Kovács Anna 14 nebulóval teljesítette a 15 kilométert.
A rövidebb pályát a miskolci Pethő Attila (ZSC) futva teljesítette a leggyorsabban, ideje 2 óra 20 perc volt. A hosszabb távot – szintén futva – két miskolci fiatalember, Sinka Csaba és Szukup Rajmund 4 óra 30 perc alatt tette meg. Minden induló egyedi emblémázott kitűzőt kapott! A célban zsíros kenyér és frissítő várta a sportembereket.
A nagypróbán indulók között kisorsolták a Jávorkúti étterem és Panzió ajándékát, ami nem volt más, mint egy éjszakai szálláslehetőség két fő részére, melyet a miskolci Kollár József nyert meg. A másik nyeremény egy kétszemélyes vacsora-meghívás volt, a bükkszentkereszti Rusztik étterem jóvoltából. Fortuna ebben az esetben Barta Gábornak kedvezett.