A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kezelésébe tartozó mintegy 420 km útszakaszt városunk útellenőrei folyamatosan járják, rögzítik a tél folyamán keletkezett burkolat hibákat. Az idei felmérés szerint eddig 200 db utcában 1040 m2 útfelület az, ahol úthibák találhatók, és sajnos napról napra nő a számuk.
Télen a balesetveszélyes gödröket mobil hideg- és úgynevezett bagella- meleg aszfaltos technológiával javították ki. A nagy volumenű kátyúzás azonban csak március közepén kezdődik el, ugyanis az aszfaltkeverő telephelyek ekkortól kezdenek termelni. A munkavégzés során prioritást élveznek majd a tömegközlekedési útvonalak, kórházak, mentőállomás, tűzoltóság felé vezető útszakaszok.
Az úthibák okozta kárügyek intézésének megkönnyítése érdekében a társaság honlapján www.varosgazda.hu ismertető anyag található arról, hogy mi a teendő kátyúba hajtáskor, illetve kártérítési igény bejelentő adatlap is letölthető.
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kezelésébe tartozó utak a Miskolc város közigazgatási határán belüli utcák.
Nem a társaság kezelésébe tartozó útvonalak a következők:
• Szentpéteri kapu- Király utca- Csaba vezér út- Pesti út
• József A. utca- Zsolcai kapu- Állomás utca- Baross Gábor út
• Miskolci utca- Kisfaludy utca-Vörösmarty utca- Király utca kereszteződéséig
• Bükkszentlászló- Gózon Lajos utca- Csermőkei út- Futó utca
• Testvériség utca
• Ómassa határa- Hegyalja utca- Árpád utca- Kiss Tábornok út- Andrássy utca- Testvériség utca kereszteződéséig
• Lórántffy utca- Gózon Lajos utca
• Lillafüred (Vadas Jenő utca- Palota utca)
Ezen a héten az alábbi utcákban már javításra kerültek az úthibák:
Szentgyörgy u., Pattantyús u., Szabadságharc- Csabai kapu kereszteződése, Csabai kapu- Tapolcai elágazás közötti szakasz, Palóczy u., Vörösmarty- Uitz u. kereszteződés, Corvin – Vörösmarty u. kereszteződés, Kishunyad- Dajka G. u., Patak utca.