Az ülésen a március 4-i közgyűlési ülés fontos előterjesztéseit tárgyalták. A megvtitatott napirendi pontok között szerepelt a város különböző területeinek értékesítésének megvitatása, de szó esett a dr Kemény Dénes uszoda melletti, illetve a Szentpéteri kapuban lévő Tesco környéki terület kereskedelmi és gazdasági célra történő hasznosításáról is. Ezen kívül a bizottság elé került az a javaslat, amely a távhővel ellátott lakásonkénti hőfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelésére, az úgynevezett Öko-program pályázat 2010-es programjára tesz javaslatot.

A Városfejlesztési, Üzemeltetési és Turisztikai Bizottság ülésén a napirendi pontok között szerepelt még a forgalomképtelen ingatlanok üzembehelyezése, nem lakáscélú ingatlanok értékesítése. A bizottsági ülésen megvitatták a gyűjtőkémények felújításának támogatását, itt a résztvevők kiemelték, hogy szükséges a termofor kémények cseréje, amihez az önkormányzat az eddigi 30 helyett 35 százalékos mértékben járul hozzá.
A már említett Városi Együttélési Kódex egyfajta normatív szabályokat tartalmazna a bérházakban élők közösségi együttélési szokásaira vonatkozóan. Ezen kívül állattenyésztésre vonatkozó előírásokat is tartalmazna az új szabályzat-gyűjtemény.
A napirendi pontok között szerepelt: a Zöld Nyíl villamosprojekt önerejének rendezéséhez a Miskolc Holding és az MVK Zrt. is hozzájárul. A villamos tenderrel kapcsolatos vonatkozó minőségbiztosítási paramétereket is teljesítenie kell a kivitelező cégnek, hangzott el a bizottsági ülésen. Ezeknek a kérdéseknek a megvitatása a jövő heti önkormányzati közgyűlésen folytatódik.
Búzafalvi Tamás