Ezt maga a chilei elnök, Michelle Bachelet mondta. Eddig háromszáz halálos áldozata van a katasztrófának. A valaha volt eddigi legnagyobb rengés cunamit is generált, de szerencsére nem olyan mértékűt, mint azt jósolták. Ennek ellenére Japánban magas a készültség, háromszázezer embert evakuáltak.
A dél-amerikai országban közutak rongálódtak meg, egy főváros-környéki vegyiüzem kigyulladt, egyes területeken nincs áram, víz és telefonvonal. A televíziós felvételeknek köszönhetően láthattuk, amint egy nagyobb híd beleomlik a Biobio folyóba, a fővárosban, Santiagoban pedig több épület összedőlt, emellett kétszáz rab megszökött a chillani börtönből.
A dél-amerikai országban közutak rongálódtak meg, egy főváros-környéki vegyiüzem kigyulladt, egyes területeken nincs áram, víz és telefonvonal. A televíziós felvételeknek köszönhetően láthattuk, amint egy nagyobb híd beleomlik a Biobio folyóba, a fővárosban, Santiagoban pedig több épület összedőlt, emellett kétszáz rab megszökött a chillani börtönből.Szintén a földrengésekre érzékeny Chile volt az áldozata a 20. század legnagyobb földrengésének: 9,5 erősségű rázta meg Valdivia városát 1960-ban, mely 1655 halálos áldozatot követelt.
bbc.co.uk / S.P.
bbc.co.uk / S.P.