Mint ismeretes, a tervek szerint 2011 második felére készül el az európai könnyűzene hat évtizedes fejlődését és a társadalomra gyakorolt hatásait bemutató interaktív zenei gyűjtemény, közismert nevén a Rockmúzeum Miskolcon. A ROCK! nevet viselő intézmény koncepcióját az elmúlt öt év során zenészek, zenei szakértők és elismert kiállítás-rendezők dolgozták ki, a részletes koncepció és tartalomfejlesztés ma is tart.

Szőke Tibor projektvezető elmondása szerint a múzeum kialakítása a nyár folyamán kezdődik Miskolcon. Ahhoz azonban, hogy a szakmai tartalom mellett jelentős számú tárgyi és személyes emlék is rendelkezésre álljon majd, mire kész lesz az épület, társadalmi összefogáson alapuló gyűjtésre van szükség, amely megmozdíthatja a zene iránt érdeklődő közönséget és a zenészeket is. A nemrégiben közzétett felhívás hatására máris a hazai könnyűzene számos jeles képviselője csatlakozott az akcióhoz. Köztük található Rúzsa Magdi, Kowalsky Balázs Gyula, Lukács László, Lovasi András, Török Ádám, Barabás Lőrinc, Anga-Kis Miklós (Subscribe), Vörös András (Superbutt), Puskás Péter, Mester Tamás, Balanyi Szilárd (Quimby), Bródy János és Nagy Feró is.