A Bartók-terem ad otthont a női kar koncertjének. Karnagyuk, Balásné Molnár Ildikó elmondta, a hangversenyen vendégük lesz a Debreceni Vox Antiqua kamarakórus, Kiss Csaba vezetésével.
– Azért különleges az ő jelenlétük ezen az eseményen, mert Kiss Csaba a 90-es években közel 10 évig vezette a Forrás kamarakórust. Emellett olyan szólisták is fellépnek, akik annak idején a kórus tagjai voltak, mára viszont hivatásos énekesekké váltak, ez lett a szakmájuk. Talán ez a pár nálunk töltött év is hozzátett ahhoz, hogy Bakos Kornélia és Vajda Éva elérjék a céljaikat. Előadóként részt vesz még a koncerten Vihula Mihajlo is, aki gitárkísérettel fogja gazdagítani az elhangzó műveket.
A koncert végén minden egykori és jelenlegi kórustag feláll a színpadra: a Debreceni Vox Antiqua kamarakórus, a Forrás, valamint azok, akik az elmúlt 40 évben tagok voltak és eljöttek erre az eseményre. Öt közös műsorszámot adunk majd elő az összkarnak köszönhetően. Ekkor a kórus minden olyan karnagya dirigál majd, aki az eltelt időszakban vezette az együttest: Kiss Csaba, Somogyiné Kovács Andrea – aki jelenleg a Gödöllői Erkel Ferenc Általános Iskola kórusainak vezetője –, valamint Pataki Gábor, a Miskolci Nemzeti Színház énekkarának irányítója.
A koncert után egy kis beszélgetésre, falatozásra, közös emlékezésre és éneklésre gyűlünk össze a Zenepalota aulájában – mondta a karnagy.