A gárda utolsóként zárt, és mindössze 17 pontot szerzett. Ebből 12 Aczél Zoltán nevéhez fűződik, aki az ősszel ült a kispadon. A diósgyőriek mindössze 4 győzelmet arattak, 5 esetben végeztek döntetlenre, és 21 vereséget szenvedtek. Szereztek 31 gólt, erre 56 volt az ellenfelek válasza. A bentmaradást jelentő tizennegyedik helytől 14 pont választotta el a gárdát.
Pedig január 4-én egészen másról szólt a fáma! A stadionban megtartott sajtótájékoztatón Tornyi Barnabás magabiztosan jelentette be, hogy „alattunk húzzák meg a vonalat!” Januárban megtörtént a keret cseréje, ebben az időszakban 19 labdarúgó távozott, 16 érkezett.
Az előkészületi mérkőzéseken látottakon ugyan már el lehetett volna gondolkozni (szerény képességű csapatok ellen is csak vergődött a DVTK), az önvizsgálatra azonban nem került sor. Tornyival hat mérkőzésen egyetlen pontot szerzett a csapat, és ez a példátlanul rossz sorozat gyakorlatilag el is döntötte az együttes sorsát. A hátralévő találkozók már csak amolyan szükséges rosszat jelentettek.
Tóth László sportigazgató öt mérkőzésen dirigálta a Diósgyőrt (3 pont), Benczés Miklósnak négy összecsapás jutott (1 pont).A kiesés elől nem menekülhetett a felforgatott, jobbára zsoldosokra épülő csapat. A labdarúgók nem igazán érezték magukénak a klubot (tisztelet a kivételnek), sok esetben akaratgyenge, nézőket elriasztó produkcióval rukkoltak elő.
Hat esztendeig tartó élvonalbeli tagság után dicstelenül búcsúzott a gárda. A dolog azért különösen fájó, mert decemberben Miskolc Város Közgyűlésén olyan határozatot fogadtak el a képviselők, amely kiemelt támogatást biztosított a klubnak! Az évi 120 millió forint mellé még odatett az önkormányzat egy 70 milliós hitelt is. Eddig körülbelül bő egymilliárd forintot emésztett fel a stadion szépítése, rekonstrukciója. Téli külföldi edzőtáborozásra került sor (az utóbbi tíz év során erre nem volt példa!), futószalagon játszhatták az előkészületi mérkőzéseket itthon és a határainkon túl.
Mégis csapnivaló és szánalmas végeredmény kerekedett ki a dologból. A romokon persze gyorsan illene új életet kezdeni, de ez egyáltalán nem látszik könnyű feladatnak. Tóth László sportigazgató ezzel kapcsolatban a következőket mondja:
– Addig nem érdemes egyetlen lépést sem tenni, amíg nem látjuk tisztán a kondícióinkat. Tudni kell, milyen költségvetésből gazdálkodhatunk. Ez egyelőre homályos és ingoványos terület, sejtéseim sincsenek, hogyan alakul ki a klub büdzséje. Ezekbe a dolgokba korábban nem folytam bele, most viszont minden bizonnyal át kell tekinteni minden apróságot. – Nagy fluktuáció várható a keretben?– Lesz mozgás, az biztos, és nem is kicsi. A győri kölcsönjátékosok szerződése lejárt, így már nincs nálunk Bajzát, Brnovics, Supics és Zámbó. Menet közben köszöntünk el Jeknicstől és Rickettstől. Az sem titok, hogy Malinauskas, Rados és Gal piacképes labdarúgó, ha vevő jelentkezik értük, és megfelelő árat kínál, akkor eladhatjuk őket. Sok játékosnak június 30-án lejár a szerződése: Bognár, Sadjo, Horváth, Huszák, Búrány, George, Lippai és Vukadinovics közül bizonyára többen is elhagyják a klubot.
– Nem érzi úgy, hogy ilyen körülmények között még az NB II is veszélyes lehet?
– Az augusztusi bajnoki rajtig még sok időnk van. Megkezdtük a tárgyalásokat például azokkal a diósgyőri labdarúgókkal, akiket a télen kölcsönadtunk. Közülük szeretnénk néhányat visszahozni. De jó lenne már azt is tudni, hogy lesz-e új tulajdonos, érkezik-e befektető, ki lesz az együttes vezető edzője? Amíg ezekre a kérdésekre nincs válasz, meg van kötve a kezünk. Továbbra is meggyőződéssel mondom: Diósgyőrött nem fél évre, egy esztendőre, sokkal hosszabb távra kell tervezni. Fel kell építeni egy olyan csapatot, amelyben megfelelő a keveredési arány.
A romokon való építkezés kétségkívül fáradságos tevékenységnek ígérkezik. Azt azonban senki nem tévesztheti szem elől: megy az idő, telnek-múlnak a napok, és a kiesés óta szinte minden változatlan Diósgyőrött. Márpedig a káoszból előbb vagy utóbb, de ki kell kecmeregni!
Pedig január 4-én egészen másról szólt a fáma! A stadionban megtartott sajtótájékoztatón Tornyi Barnabás magabiztosan jelentette be, hogy „alattunk húzzák meg a vonalat!” Januárban megtörtént a keret cseréje, ebben az időszakban 19 labdarúgó távozott, 16 érkezett.
Az előkészületi mérkőzéseken látottakon ugyan már el lehetett volna gondolkozni (szerény képességű csapatok ellen is csak vergődött a DVTK), az önvizsgálatra azonban nem került sor. Tornyival hat mérkőzésen egyetlen pontot szerzett a csapat, és ez a példátlanul rossz sorozat gyakorlatilag el is döntötte az együttes sorsát. A hátralévő találkozók már csak amolyan szükséges rosszat jelentettek.
Tóth László sportigazgató öt mérkőzésen dirigálta a Diósgyőrt (3 pont), Benczés Miklósnak négy összecsapás jutott (1 pont).A kiesés elől nem menekülhetett a felforgatott, jobbára zsoldosokra épülő csapat. A labdarúgók nem igazán érezték magukénak a klubot (tisztelet a kivételnek), sok esetben akaratgyenge, nézőket elriasztó produkcióval rukkoltak elő.
Hat esztendeig tartó élvonalbeli tagság után dicstelenül búcsúzott a gárda. A dolog azért különösen fájó, mert decemberben Miskolc Város Közgyűlésén olyan határozatot fogadtak el a képviselők, amely kiemelt támogatást biztosított a klubnak! Az évi 120 millió forint mellé még odatett az önkormányzat egy 70 milliós hitelt is. Eddig körülbelül bő egymilliárd forintot emésztett fel a stadion szépítése, rekonstrukciója. Téli külföldi edzőtáborozásra került sor (az utóbbi tíz év során erre nem volt példa!), futószalagon játszhatták az előkészületi mérkőzéseket itthon és a határainkon túl.
Mégis csapnivaló és szánalmas végeredmény kerekedett ki a dologból. A romokon persze gyorsan illene új életet kezdeni, de ez egyáltalán nem látszik könnyű feladatnak. Tóth László sportigazgató ezzel kapcsolatban a következőket mondja:
– Addig nem érdemes egyetlen lépést sem tenni, amíg nem látjuk tisztán a kondícióinkat. Tudni kell, milyen költségvetésből gazdálkodhatunk. Ez egyelőre homályos és ingoványos terület, sejtéseim sincsenek, hogyan alakul ki a klub büdzséje. Ezekbe a dolgokba korábban nem folytam bele, most viszont minden bizonnyal át kell tekinteni minden apróságot. – Nagy fluktuáció várható a keretben?– Lesz mozgás, az biztos, és nem is kicsi. A győri kölcsönjátékosok szerződése lejárt, így már nincs nálunk Bajzát, Brnovics, Supics és Zámbó. Menet közben köszöntünk el Jeknicstől és Rickettstől. Az sem titok, hogy Malinauskas, Rados és Gal piacképes labdarúgó, ha vevő jelentkezik értük, és megfelelő árat kínál, akkor eladhatjuk őket. Sok játékosnak június 30-án lejár a szerződése: Bognár, Sadjo, Horváth, Huszák, Búrány, George, Lippai és Vukadinovics közül bizonyára többen is elhagyják a klubot.
– Nem érzi úgy, hogy ilyen körülmények között még az NB II is veszélyes lehet?
– Az augusztusi bajnoki rajtig még sok időnk van. Megkezdtük a tárgyalásokat például azokkal a diósgyőri labdarúgókkal, akiket a télen kölcsönadtunk. Közülük szeretnénk néhányat visszahozni. De jó lenne már azt is tudni, hogy lesz-e új tulajdonos, érkezik-e befektető, ki lesz az együttes vezető edzője? Amíg ezekre a kérdésekre nincs válasz, meg van kötve a kezünk. Továbbra is meggyőződéssel mondom: Diósgyőrött nem fél évre, egy esztendőre, sokkal hosszabb távra kell tervezni. Fel kell építeni egy olyan csapatot, amelyben megfelelő a keveredési arány.
A romokon való építkezés kétségkívül fáradságos tevékenységnek ígérkezik. Azt azonban senki nem tévesztheti szem elől: megy az idő, telnek-múlnak a napok, és a kiesés óta szinte minden változatlan Diósgyőrött. Márpedig a káoszból előbb vagy utóbb, de ki kell kecmeregni!
Doros L.