Ugrás a tartalomra

Ezerötszáz nézőt várnak

Létrehozva
Nemzetközi küzdősport gálát rendeznek június 6-án a DVTK Arénában.
Kép
jaszka-krisztian-a-ringben.jpg
Jászka Krisztián szövetségi kapitány, a diósgyőriek szakosztály vezetője és vezetőedzője. Fotó: magánarchívum

A Tropicana Fight Night elnevezésű, jövő szombati viadalon a legjobb helyi muaythai – közismertebb nevén thai box – és kick-box harcosok lépnek ringbe. A gála keretében szorítóba lépnek a DVTK-Vita Gym korábbi Európa-bajnokai, Fábián Kristóf és Hornyik Mira, valamint a többszörös magyar bajnokaik, Balogh László, Szakolczai Martin és Magyar Máté is.

Késő estig tart majd

Arra a kérdésre, hogy telt ház lesz-e, Jászka Krisztián muaythai szövetségi kapitány, a DVTK szakosztályának vezetője és vezetőedzője ezt felelte: 
– A telt ház nem valószínű, ugyanis nagyon nagy a csarnok, amely a lelátók elrendezésének függvényében akár háromezerötszáz, vagy még több néző befogadására is képes. Mivel a jegyek egyáltalán nem drágák, három-négy ezer forintba kerülnek, úgy gondolom, hogy ezerötszázan legalább lesznek a komplexumban.

A gála június 6-án 18 órakor kezdődik és várhatóan 22 óra 30 körül ér majd véget. 
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.