- Jól gondolom, hogy szombaton este közel s távol nem volt nálad nagyobb Csíkszereda szurkoló?
- Igen, ez abszolút így volt. Az Interneten követtem a mérkőzést, és nagyon szorítottam a csíkiek sikeréért, hiszen az azt jelentette, hogy a Jegesmedvék szerzik meg a bronzérmet a MOL Ligában.
- Mi volt az első gondolatod, amikor láttad, hogy a jegyzőkönyvben megjelent: Sikorcin belőtte a Csíkszereda győztes gólját, és így a Macik bronzérmesek?
- Hát nehéz leírni azokat az érzéseket. Ki lehet tűzni ugyanis célokat, ám a megvalósítás már egészen más dolog. Azt vártuk, hogy a csapat jusson be a legjobb négy közé. Az már az alapszakaszban is látszott, hogy az első négyben szereplő csapatok között minimális a különbség, a döntőbejutásról vagy éppen a kiesésről apróságok döntenek és ez be is bizonyosodott. A kis különbségekre az is jó példa, hogy az a Csíkszereda lesz majd az egyik döntős, amelyet mi az alapszakaszban – egyedüli csapatként – háromszor győztünk le, a megszerezhető 12 pontból 9-et vettünk el tőlük. Ezúton is gratulálok a másik három csapatnak, hiszen nagyszerű meccseket játszottak, jó teljesítményt nyújtottak!
Megérdemelt bronzérem
- Talán furcsa a kérdés, de hogyan látod: megérdemelték a Jegesmedvék a bronzérmet?
- Úgy gondolom, hogy igen. Elég csak megnézni az alapszakasz 32 mérkőzésén nyújtott teljesítményünket, ott is a harmadik helyet szereztük meg. A negyeddöntőben, illetve az elődöntőben is jól játszottunk, talán egy-két találkozón voltunk gyengébbek az átlagnál. A Dunaújváros ellen szerintem a nagyobb rutin döntött, ők többször voltak már rájátszásban, tudták hogyan kell kezelni ilyen körülményeket, miként kell ilyen kiélezett helyzetben játszani. Az elődöntő második és harmadik mérkőzésén néhány apró és pár nagyobb dolgon múlt, hogy elbuktunk. A bennünket érintő körülmények – finoman szólva – nem könnyítették meg a helyzetünket, elég ha csak a kapuskérdésre, vagy Láda Balázs „rekord” eltiltására gondolunk. Úgy gondolom, hogy a kapusproblémánk kapcsán a magyar jégkorongközösség nem volt teljesen sportszerű, de szerencsére Gyenes Dávid felnőtt a feladathoz.
- Hogyan értékelnéd a csapat MOL Ligában nyújtott teljesítményét?
- A fiúk tavaly augusztus óta az edzéseken, illetve a 39 mérkőzésen hatalmas mennyiségű munkát végzett. Valamennyien olyan hozzáállással tréningeztek és játszottak, hogy arra – úgy gondolom – nemcsak én, hanem minden szurkoló, sőt tovább megyek, minden miskolci büszke lehet. Én személy szerint nagyon büszke vagyok arra, hogy a jégkorongozók szerezték 15 év után – a DKSK 1996-os ezüstérmét követően – az első élvonalbeli dobogós helyezést Miskolc városának! Ráadásul ezt egy immár rendkívül magas színvonalú, nemzetközileg is elismert ligában tettük. Nem véletlen, hogy magasan jegyzett légiósok játszanak a különböző csapatokban, a MOL Liga számukra is vonzó lett.
Már „kamatozott” a támogatás
- Tavaly tavasszal és nyáron, amikor a szűkebb majd tágabb környezetednek elmondtad, hogy mit tervez a klub (az amatőrizmus végét, egy profi csapat kialakítását), milyen reakciókat kaptál? Gondolom voltak kétkedők.
- A reakciók vegyesek voltak. A profizmus megteremtése – sok más összetevő mellett - alapvetően pénzkérdés. Ha az van, akkor a profi munkához szükséges körülményeket már lehet biztosítani. Éppen ezért a legfontosabb feladat a támogatóink meggyőzése volt, hogy igenis lehet kiemelkedő eredményeket elérni Miskolcon is. A régi, kipróbált szponzoraink a korábbi időkben is mellettünk álltak, amikor kevés sikert tudtunk felmutatni, így ők azonnal rábólintottak az ötletre. A város új vezetése is ugyanígy tett, sőt el kell mondanom, hogy Zsiga Marcell, a város jelenlegi – sportért is felelős – alpolgármestere már a nyáron – amikor még nem lehetett tudni az önkormányzati választások eredményét – is segítette az egyesületet, amiben csak tudott. Valószínűleg ő sem gondolta, hogy ilyen hamar tudunk eredményeket felmutatni. Szerencsére sikerült jó néhány új támogatót is a csapathoz csábítani, akik immár láthatják, hogy a pénzük – képletesen szólva – már is kamatozott, hiszen régen látott sikert értünk el, amelyre immár ők is büszkék lehetnek, hiszen jelentős részt vállaltak ebből. Természetesen szponzorból sosem elég, ám remélem, hogy most már a miskolci jégkorong jó reklámhordozó lett, hiszen teltházak előtt játszunk, messze visszük a város, a csapat és így persze a támogatóink nevét is.
- Megjött-e az étvágy, így evés közben? Hátra van még a Magyar Kupa – ráadásul Miskolcon –, illetve az OB 1 középszakasza és rájátszása. Lehetnek még újabb érmek?
- A csapat bebizonyította, hogy sokra hivatott. A legnehezebb bajnokságban megszereztük a bronzérmet. Ugyanakkor a másik két sorozat is kemény lesz, hiszen a többi csapatban is van bizonyítási vágy, igaz a miénk sem lakott még jól. Nagyon jó lenne – és biztos vagyok abban, hogy ezért a fiúk mindent megtesznek majd –, ha az idei szezonban sikerülne még ennél is fényesebb érmet szerezni. Mindig a fülemben cseng, amikor a Csíkszereda elleni mérkőzésen a teltházas lelátón a szurkolók azt kiabálták: „Ez Miskolc! Ez Miskolc!”. A csapat azon lesz, hogy ezt minél többször hallhassák, például éremmel a nyakukban.
H.Sz.
- Igen, ez abszolút így volt. Az Interneten követtem a mérkőzést, és nagyon szorítottam a csíkiek sikeréért, hiszen az azt jelentette, hogy a Jegesmedvék szerzik meg a bronzérmet a MOL Ligában.
- Mi volt az első gondolatod, amikor láttad, hogy a jegyzőkönyvben megjelent: Sikorcin belőtte a Csíkszereda győztes gólját, és így a Macik bronzérmesek?
- Hát nehéz leírni azokat az érzéseket. Ki lehet tűzni ugyanis célokat, ám a megvalósítás már egészen más dolog. Azt vártuk, hogy a csapat jusson be a legjobb négy közé. Az már az alapszakaszban is látszott, hogy az első négyben szereplő csapatok között minimális a különbség, a döntőbejutásról vagy éppen a kiesésről apróságok döntenek és ez be is bizonyosodott. A kis különbségekre az is jó példa, hogy az a Csíkszereda lesz majd az egyik döntős, amelyet mi az alapszakaszban – egyedüli csapatként – háromszor győztünk le, a megszerezhető 12 pontból 9-et vettünk el tőlük. Ezúton is gratulálok a másik három csapatnak, hiszen nagyszerű meccseket játszottak, jó teljesítményt nyújtottak!
Megérdemelt bronzérem
- Talán furcsa a kérdés, de hogyan látod: megérdemelték a Jegesmedvék a bronzérmet?
- Úgy gondolom, hogy igen. Elég csak megnézni az alapszakasz 32 mérkőzésén nyújtott teljesítményünket, ott is a harmadik helyet szereztük meg. A negyeddöntőben, illetve az elődöntőben is jól játszottunk, talán egy-két találkozón voltunk gyengébbek az átlagnál. A Dunaújváros ellen szerintem a nagyobb rutin döntött, ők többször voltak már rájátszásban, tudták hogyan kell kezelni ilyen körülményeket, miként kell ilyen kiélezett helyzetben játszani. Az elődöntő második és harmadik mérkőzésén néhány apró és pár nagyobb dolgon múlt, hogy elbuktunk. A bennünket érintő körülmények – finoman szólva – nem könnyítették meg a helyzetünket, elég ha csak a kapuskérdésre, vagy Láda Balázs „rekord” eltiltására gondolunk. Úgy gondolom, hogy a kapusproblémánk kapcsán a magyar jégkorongközösség nem volt teljesen sportszerű, de szerencsére Gyenes Dávid felnőtt a feladathoz.
- Hogyan értékelnéd a csapat MOL Ligában nyújtott teljesítményét?
- A fiúk tavaly augusztus óta az edzéseken, illetve a 39 mérkőzésen hatalmas mennyiségű munkát végzett. Valamennyien olyan hozzáállással tréningeztek és játszottak, hogy arra – úgy gondolom – nemcsak én, hanem minden szurkoló, sőt tovább megyek, minden miskolci büszke lehet. Én személy szerint nagyon büszke vagyok arra, hogy a jégkorongozók szerezték 15 év után – a DKSK 1996-os ezüstérmét követően – az első élvonalbeli dobogós helyezést Miskolc városának! Ráadásul ezt egy immár rendkívül magas színvonalú, nemzetközileg is elismert ligában tettük. Nem véletlen, hogy magasan jegyzett légiósok játszanak a különböző csapatokban, a MOL Liga számukra is vonzó lett.
Már „kamatozott” a támogatás
- Tavaly tavasszal és nyáron, amikor a szűkebb majd tágabb környezetednek elmondtad, hogy mit tervez a klub (az amatőrizmus végét, egy profi csapat kialakítását), milyen reakciókat kaptál? Gondolom voltak kétkedők.
- A reakciók vegyesek voltak. A profizmus megteremtése – sok más összetevő mellett - alapvetően pénzkérdés. Ha az van, akkor a profi munkához szükséges körülményeket már lehet biztosítani. Éppen ezért a legfontosabb feladat a támogatóink meggyőzése volt, hogy igenis lehet kiemelkedő eredményeket elérni Miskolcon is. A régi, kipróbált szponzoraink a korábbi időkben is mellettünk álltak, amikor kevés sikert tudtunk felmutatni, így ők azonnal rábólintottak az ötletre. A város új vezetése is ugyanígy tett, sőt el kell mondanom, hogy Zsiga Marcell, a város jelenlegi – sportért is felelős – alpolgármestere már a nyáron – amikor még nem lehetett tudni az önkormányzati választások eredményét – is segítette az egyesületet, amiben csak tudott. Valószínűleg ő sem gondolta, hogy ilyen hamar tudunk eredményeket felmutatni. Szerencsére sikerült jó néhány új támogatót is a csapathoz csábítani, akik immár láthatják, hogy a pénzük – képletesen szólva – már is kamatozott, hiszen régen látott sikert értünk el, amelyre immár ők is büszkék lehetnek, hiszen jelentős részt vállaltak ebből. Természetesen szponzorból sosem elég, ám remélem, hogy most már a miskolci jégkorong jó reklámhordozó lett, hiszen teltházak előtt játszunk, messze visszük a város, a csapat és így persze a támogatóink nevét is.
- Megjött-e az étvágy, így evés közben? Hátra van még a Magyar Kupa – ráadásul Miskolcon –, illetve az OB 1 középszakasza és rájátszása. Lehetnek még újabb érmek?
- A csapat bebizonyította, hogy sokra hivatott. A legnehezebb bajnokságban megszereztük a bronzérmet. Ugyanakkor a másik két sorozat is kemény lesz, hiszen a többi csapatban is van bizonyítási vágy, igaz a miénk sem lakott még jól. Nagyon jó lenne – és biztos vagyok abban, hogy ezért a fiúk mindent megtesznek majd –, ha az idei szezonban sikerülne még ennél is fényesebb érmet szerezni. Mindig a fülemben cseng, amikor a Csíkszereda elleni mérkőzésen a teltházas lelátón a szurkolók azt kiabálták: „Ez Miskolc! Ez Miskolc!”. A csapat azon lesz, hogy ezt minél többször hallhassák, például éremmel a nyakukban.
H.Sz.