Ebben az időszakban egyértelműen megemelkedik a hívások száma, mondta el Molnár Erzsébet. – Halottak napja körül mindenkiben felerősödnek az emlékek, felszínre tör a fájdalom és a szomorúság. Az emberek ilyenkor kimennek a temetőbe egy szál vagy egy csokor virággal, és emlékeznek szeretteikre. Nagyon nehéz szembenézni a halál tényével, hiszen maga a fogalom, hogy a fizikai élet véget ér és nincs tovább, annyira félelmetesnek tűnik, hogy a mindennapokban inkább elodázzuk a probléma kezelését. Nem készülünk fel sem a saját, sem a szeretteink halálára. Ugyanakkor a halál fogalma mégis jelen van a hétköznapjainkban: gondoljunk a krimikre, a horrorfilmekre vagy akár azokra a hétköznapi bántásokra, amikor szavakkal, tettekkel megkeserítjük a hozzánk közel állók életét. Ez is egyfajta kifejezése annak, hogy nem értékeljük eléggé az életet és a másik embert – mondta, majd beszélt azokról a problémákról is, amikkel ilyenkor keresik fel a szolgálatot. – Elsősorban azok telefonálnak, akik a közelmúltban veszítették el a szeretteiket. Náluk a gyász még nagyon friss, és az ünnep hatására a fájdalom még inkább felerősödik. Ehhez hozzájárul az őszi időszak is: rövidülnek a nappalok, kevesebb a világosság, ami könnyen szezonális depressziót vonhat maga után. Ilyenkor megjelenik a bezártság érzése, az embereknek nincs kedvük kimozdulni, és a korai sötétedés felerősítheti a reménytelenséget. Súlyos esetben ez elvezethet odáig, hogy sokan az életük befejezésére, az öngyilkosságra gondolnak. Tudjuk, hogy az öngyilkosságok 80-90 százalékát megelőzi a depresszió – nyilatkozta a szakember.
Változott a telefonálók nemi aránya
Molnár Erzsébet elmondása alapján régebben egyértelműen a női hívások voltak túlsúlyban, de ez mára kiegyenlítődött. – Általánosságban elmondható, hogy a férfi hívók aránya mára talán már egy-két százalékkal meg is haladja a nőkét. Ebben nagy szerepe van a médiának és a társadalmi párbeszédnek, amely végre elkezdett azzal foglalkozni, hogy a férfiak is érző emberek. A régi társadalmi elvárások azt diktálták, hogy egy férfinak mindig erősnek kell lennie, nem sírhat, nem érzékenykedhet. Ez egy berögzült, tanult mintakövetés volt, ami miatt nem beszéltek az érzéseikről, de az utóbbi pár évben ebben pozitív változás indult el – magyarázta a vezető, aki említést tett a hívók életkoráról is. – Az idősebbek természetesen nehezebben viselik a legnagyobb veszteséget, a házastárs vagy szerettük elvesztését. Nekik sokkal nehezebb a feldolgozás és az elengedés. Ugyanakkor a középkorosztályban is markánsan megugrott azok száma, akik komolyan küzdenek a gyásszal, és nehezen tudják elengedni a veszteség okozta fájdalmat. Szakmai szempontból az a tapasztalatunk, hogy ha a hívó rászánja magát a telefonálásra, és elmondja a gondolatait, érzéseit, az már önmagában könnyít a lelkén. Ekkor ugyanis úgy érzi, mintha a nehéz terhet megosztaná az ügyelővel, és ez már óriási segítség. Az ügyelő kérdései segítik a közös emlékezést, és támogatják a hívót annak elfogadásában, hogy az élet véges. Az eltávozott szerettünk azonban valamilyen formában tovább él bennünk: a munkáján, a hátrahagyott tárgyain keresztül, a családon belüli emlékezetben pedig a gyászolók mindig megőrzik őt. Az, hogy erről valakivel közösen lehet beszélgetni, mindenképpen könnyebbséget hoz – mondta.
Nem adnak tanácsot!
Sokan várnak az ügyelőktől kész recepteket vagy direkt tanácsokat, de náluk nincs szó tanácsadásról. – Nem tudjuk megmondani a megoldást, és nem tudjuk egy csapásra könnyebbé tenni senki életét. A mi segítségünk abban áll, hogy valódi, értő figyelmet és meghallgatást biztosítunk. Nálunk az empátia az alaptétel, ebből fakad az az emberi szó, amely a hívónak segít. Az önkénteseink révén a hívó – ha csak egy átmeneti, néhány perces időre is –, de megélheti azt a megnyugtató érzést, hogy nincs egyedül a bajban – magyarázta Molnár Erzsébet.
Arra a kérdésre, hogy a temetőjárásra való felkészülés során, illetve maguknál a síroknál állva hogyan tudunk lelkileg kapcsolódni az elhunytakhoz, van-e helye ilyenkor a hálának, a vezető azt válaszolta, hogy szerinte a sírnál állva nagyon fontos, hogy képesek legyünk köszönetet mondani mindazért, amiért hálásak vagyunk az elhunytnak. – Érdemes végiggondolnunk a közösen eltöltött időt, az életünk folyamán tőle kapott örömöket és bánatokat, valamint azt, hogy mit tanultunk tőle, és mi által lettünk gazdagabbak általa. Ugyanakkor lényeges, hogy megteremtsük a kölcsönösség belső egyensúlyát is. Bár az elhunytat már nem kérdezhetjük meg, érdemes belegondolnunk abba, hogy ha megtehetnénk, valószínűleg ő is sok pozitív dolgot tudna elmondani rólunk. Amikor tehát a sírnál emlékezünk, ne csak arra gondoljunk, amit mi kaptunk tőle, hanem arra is, amit mi adtunk neki az életben – de a legfontosabb, hogy mindezekért elsősorban köszönetet tudjunk mondani a távozónak – nyilatkozta.
