Hernyák Gábor főgeológus nemcsak a kőzetek és ércek iránt volt fogékony, hanem a talajból előkerülő leletekre is, így már a hatvanas években jó kapcsolata volt a Magyar Állami Földtani Intézettel. Számtalan csontdarabot is talált a rudabányai fejtésen, de fogalma sem volt, milyen nagy lelet, felfedezés első darabja volt azaz állkapocscsont, amely 1967-ben Kretzoi Miklós paleontológus asztalán landolt. Ez volt az első darabja az immár több mint háromszáz darabosra bővült rudabányai ősmajomleletnek, a Kretzoi Miklós által Rudapithecus hungaricusnak nevezett közös ősnek. Mindezt Kordos László őslénykutató, a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója mesélte el szombat délután a Herman Ottó Múzeumban diavetítéses előadásán.
A helyszín többszörösen is rendhagyó volt, hiszen Rudapithecus hungaricus leletek egy része a múzeumban van, és ott állítják majd ki jó néhány újabb darabbal kiegészülve a most épülő Pannon-tenger Múzeumában. A Pannon-tenger – vagy Pannon-tó – pedig abból a szempontból is érdekes, hogy ennek a partján, mocsaras részén élt tízmillió évvel ezelőtt a Rudapithecus, méghozzá olyan mocsári ciprusokon, mint amelyeket Bükkábrányban találtak, és amelyek a fő szenzációját jelentik majd az újonnan megépülő múzeumszárnynak.
Rudabányán a feltáró ásatások 1971-ben kezdődtek meg, és ma is tartanak. Az utóbbi években már nemzetközi csapat folytatja a munkát, és hozza napvilágra az újabb leleteket, mint Kordos László megjegyezte, éppen tavaly volt a legtermékenyebb év, amikor a legtöbb csontdarab került elő. Ezek természetesen nemcsak majom-, hanem egyéb állatok csontjai is, és a majomcsontok mindegyike sem a Rudapithecus hungaricusé, hanem egy jó részük az Anapithecus Hernyáki, melynek második neve nem véletlen, ugyanis a gibbon-félék családjába tartozó nem emberszabású ősmajom első csontdarabjait is ő találta meg. És, ha már emberszabású, Kordos László professzortól azt is megtudtuk, mitől különbözik az emberszabású majom a többitől: neki két előzápfoga van, és nem három.
Nem ez volt az egyetlen érdekes adat, ami szombat délután elhangzott Kordos László érdekfeszítő előadásán, melyen a Pannon-tenger kialakulását, majd megszűnését is térképekkel, ábrákkal illusztrálva magyarázta el. A Rudapithecus-ásatásnak újabb lendületet egy 1985-ös lelet adott, amikor egy több mint száz darabra tört koponyát talált Hernyák Gábor, melynek később előkerült az alsó és a felső állkapcsa is, ez alapján pedig már rekonstruálni lehetett, hogyan is nézett ki a közös ős. Az utolsó, és egyben legjobb állapotú koponyára 2000-ben találtak rá. Megtalálására jellemző, hogy a bánya főgeológusa az ásatási munkát pár méterre ült le, hogy ne zavarja a munkát, és ott „kapirgálva” találta meg, melyet azonnal elneveztek a tiszteletére Gábornak. Miután az állkapcsok is előkerültek, a szemfogból kiderült, hogy egy nőstény egyedről van szó, ezért Gabira módosították a nevét.
Bár Kordos László 1978-óta vezeti az ásatásokat Rudabányán, meglepő módon mégsem ásatás párti. Mint elmondta, nem az a lényeg, hogy ássanak egy lelőhelyen, hanem, hogy információkhoz jussanak. Célként inkább azt fogalmazza meg, hogy ne kelljen a tízmillió éves üledékhez nyúlni, mert minden mozgatásnál információkat veszítenek. A technika fejlődésével abban bízik, hogy olyan ultrahangos, röntgen berendezésekkel lehet majd rövidesen átvilágítani a talajt, amely bőséges információkat ad, anélkül, hogy ásni kellene. Fontosnak nevezte a bányászhagyomány ápolását is Rudabányán, hiszen, ha nem bányásztak volna ott, akkor soha nem kerülnek elő a leletek.
Fotók ITT
Horváth I.
Fotó: Mocsári L.
A helyszín többszörösen is rendhagyó volt, hiszen Rudapithecus hungaricus leletek egy része a múzeumban van, és ott állítják majd ki jó néhány újabb darabbal kiegészülve a most épülő Pannon-tenger Múzeumában. A Pannon-tenger – vagy Pannon-tó – pedig abból a szempontból is érdekes, hogy ennek a partján, mocsaras részén élt tízmillió évvel ezelőtt a Rudapithecus, méghozzá olyan mocsári ciprusokon, mint amelyeket Bükkábrányban találtak, és amelyek a fő szenzációját jelentik majd az újonnan megépülő múzeumszárnynak.
Rudabányán a feltáró ásatások 1971-ben kezdődtek meg, és ma is tartanak. Az utóbbi években már nemzetközi csapat folytatja a munkát, és hozza napvilágra az újabb leleteket, mint Kordos László megjegyezte, éppen tavaly volt a legtermékenyebb év, amikor a legtöbb csontdarab került elő. Ezek természetesen nemcsak majom-, hanem egyéb állatok csontjai is, és a majomcsontok mindegyike sem a Rudapithecus hungaricusé, hanem egy jó részük az Anapithecus Hernyáki, melynek második neve nem véletlen, ugyanis a gibbon-félék családjába tartozó nem emberszabású ősmajom első csontdarabjait is ő találta meg. És, ha már emberszabású, Kordos László professzortól azt is megtudtuk, mitől különbözik az emberszabású majom a többitől: neki két előzápfoga van, és nem három.
Nem ez volt az egyetlen érdekes adat, ami szombat délután elhangzott Kordos László érdekfeszítő előadásán, melyen a Pannon-tenger kialakulását, majd megszűnését is térképekkel, ábrákkal illusztrálva magyarázta el. A Rudapithecus-ásatásnak újabb lendületet egy 1985-ös lelet adott, amikor egy több mint száz darabra tört koponyát talált Hernyák Gábor, melynek később előkerült az alsó és a felső állkapcsa is, ez alapján pedig már rekonstruálni lehetett, hogyan is nézett ki a közös ős. Az utolsó, és egyben legjobb állapotú koponyára 2000-ben találtak rá. Megtalálására jellemző, hogy a bánya főgeológusa az ásatási munkát pár méterre ült le, hogy ne zavarja a munkát, és ott „kapirgálva” találta meg, melyet azonnal elneveztek a tiszteletére Gábornak. Miután az állkapcsok is előkerültek, a szemfogból kiderült, hogy egy nőstény egyedről van szó, ezért Gabira módosították a nevét.
Bár Kordos László 1978-óta vezeti az ásatásokat Rudabányán, meglepő módon mégsem ásatás párti. Mint elmondta, nem az a lényeg, hogy ássanak egy lelőhelyen, hanem, hogy információkhoz jussanak. Célként inkább azt fogalmazza meg, hogy ne kelljen a tízmillió éves üledékhez nyúlni, mert minden mozgatásnál információkat veszítenek. A technika fejlődésével abban bízik, hogy olyan ultrahangos, röntgen berendezésekkel lehet majd rövidesen átvilágítani a talajt, amely bőséges információkat ad, anélkül, hogy ásni kellene. Fontosnak nevezte a bányászhagyomány ápolását is Rudabányán, hiszen, ha nem bányásztak volna ott, akkor soha nem kerülnek elő a leletek.
Fotók ITT
Horváth I.
Fotó: Mocsári L.