– Kijelölt útja volt a képzőművészethez?
– Nem. Először irodalmi pályára készültem, de végül a képzőművészetnél kötöttem ki. Alapvetően minden művészethez vonzódom, szeretek „szörfözni” a különböző műfajok között. Mesterségem igazi címere azonban a paletta és az ecset.
– Van, ami különösen jellemző a művészetére?
– Úgy érzem, a műfajok közötti átjárás gazdagíthatja a gondolkodást, így szélesebb skálán inspirálódik a szellem, míg az alkotás megszületik. Szeretek visszamenni az időben, tanulmányozni szakmabeli „felmenőimet”. Az alkotáshoz vezető utat folyamatos tanulásnak tartom. Nem széltől szélig „kifutóra” festem a képeimet, a nagy terek pártján vagyok, amelyekben szárnyas figurák, sipkások, zenei átiratok, vagy éppen szakrális témák jelenhetnek meg. Összefoglalva: a művészetben a szabadságot, a játékot és a tudást szeretem.
– Hogyan fogalmazná meg a viszonyát Miskolchoz?
– Miskolcon teremtettem egzisztenciát. Itt házasodtam, itt született a gyermekem. Szombathelyről, szülővárosomból ide költöztettem édesanyámat is, aki még élhetett velünk szeretetben 15 évet. Itt vannak a barátaim, kedves ismerőseim. Szakmai, művészi múltam is ide köt. Viszont azt is el kell mondanom, hogy Miskolc nem könnyű hely! A ’70-es, ’80-as években pezsgő város volt, az egyetem és az ipar sok értelmiségit vonzott ide Budapestről. A zöld környezet: Lillafüred, Tapolca, a Bükk sok alkalmat adtak a kirándulásra, így hamar megkedveltük a várost. És ami még fontosabb: az is befogadott minket. A rendszerváltozással azonban érezhetően megbillent Miskolc mentális egyensúlya. Nagyon jó, hogy mégis van itt egy Operafesztivál, van Grafikai Biennále. Hogy itt vannak a szimfonikusok – és még sokáig lehetne sorolni a város kulturális értékeit.
– Mit jelent az Ön számára a Miskolci Múzsa Díj?
– Számomra végtelenül megtisztelő, hogy ezúttal nekem ítélték, az előttem díjazottak rangos névsora is bizonyítja ennek az elismerésnek az értékét. A Múzsa Díj azért is becses, mert civil grémium adományozza, szponzorálja. Jelzi, hogy a városban, a városért cselekvő, pozitív gondolkodású díjalapítók és kurátorok tudják: a művészetbe, tudományba, tudásba vetett hit generálhatja az értékteremtő jövőt. Hiszen a kuratórium is éppen ezt, az értékteremtést díjazza. Olyan alkotók munkáját, akik művészetükkel tevékenyen tettek, tesznek városukért is.
– Hogyan látja ma a kultúra és a művészet helyzetét?
– A művészeteknek – a maguk sokféleségével, sokszínűségével, nyitottságával és zártságával – vissza kell kapniuk a tekintélyüket. A globális gondolkodás – a szemlélhető, nyitott világra, gyors információcserére hivatkozva – akarva, akaratlanul sietteti a trendekhez való „becsatlakozást”. Felszívja az egót, annak pozitív és negatív tulajdonságaival együtt. Ez a fajta globális művészet „nézet”, de nem „láttat”.Gyors egymásutánban felemel, majd egy újdonsült zsenivel felülírja az egészet. A művészetnek, még a legkísérletezőbbnek is, erkölcsi, morális felelősséggel kell bírnia, csak így maradhat hiteles!
Szepesi S.
Részlet Dobrik István művészettörténész méltatásából:
„A XX. század második feléhez köthető változatos és gazdag miskolci képzőművészetnek különleges értéke Máger Ágnes munkássága. A művészet komplexitását érzékeny műveltséggel valló alkotó pályáját a képzőművészet, zene, színház, irodalom szinte egyenrangú érintettséggel formálta. (...) Mestereitől megtanulta a színes festőiség belső érzelmekre is figyelő mesterségbeli fortélyait. Szerettei a lélek és a gazdagodó tudás bölcs, befelé is figyelő erejével formálták jellemét. Ezekre építve embertársai, barátai és tanítványai felé a nyitottságra építkező szeretet erejével gondolkodik és gondoskodik ma is a közös dolgaink értékre és helyes mértékre figyelő továbbéltetéséről. Az erkölcsi-szakmai tradíció tisztelete sugárzik át művein is: panteisztikus tájképein, zenét, színházi karaktereket idéző táblaképein, könnyed vázlatain, a bibliai jelenetek figyelmező drámáiban. Több, a groteszk erejére is építő munkájában szellemes, de könyörtelen parabolatükröt állít az emberi gyarlóságnak, butaságnak és nagyravágyásnak. Könnyed festői stílusa, pittoreszkjei megtartva karakterüket, egyre érettebbé váltak az évek során. A természet fensége lelkén átszűrt lényegének megjelenítése, gyorsan múló és változó szépségeinek képi idézése, az emberi lét gyengeségeinek ostorozása, a történelmi sorsfordulók előtti tisztelgés, a keresztény mítosz jeleneteinek megformálása, a morális munkák kihívásai más és más alkotói hozzáállást és módot indukáltak művészetében".
Életrajz
Máger Ágnes Szombathelyen született. 1971-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán, s a következő évben Miskolcra költözött.
Főiskolai végzősként rendezte első kiállítását a budapesti Eötvös Kollégiumban. 1972-ben a miskolci Libressóban mutatta be rajzait, majd részt vett a Salgótarjáni Tavaszi Tárlaton s a Miskolci Téli Tárlaton. 1972-ben megkapta a hároméves Derkovits-ösztöndíjat, majd 1974-ben Miskolc város ösztöndíját is elnyerte. 1974-ben díjat kapott a Tavaszi Tárlaton és a Téli Tárlaton is, a Fiatal Művészek Stúdiójának kiállításain pedig KISZ-nívódíjban részesült. 1978-ban a hatvani Tájképfestészeti Biennále ezüstdiplomáját kapta.
Irodalmi illusztrációkat is készített (Ady, Csokonai, Krúdy), rendszeres résztvevője hazai és külföldi kiállításoknak. 1990-ben az ő közreműködésével alakult meg a Gömöri Műhely, amelynek azóta is vezetője. Díszlet- és jelmeztervezéssel is foglalkozott: a Miskolci Nemzeti Színház számos produkciójában működött közre, s dolgozott a Csodamalom Bábszínháznak is. Fontosak egyházművészeti alkotásai, művei több hazai és külföldi templomban fellelhetők. 1991-ben, a pápalátogatás alkalmából Szombathely az ő egyik alkotását, a Veronika-oltárt ajándékozta II. János Pálnak.
– Nem. Először irodalmi pályára készültem, de végül a képzőművészetnél kötöttem ki. Alapvetően minden művészethez vonzódom, szeretek „szörfözni” a különböző műfajok között. Mesterségem igazi címere azonban a paletta és az ecset.
– Van, ami különösen jellemző a művészetére?
– Úgy érzem, a műfajok közötti átjárás gazdagíthatja a gondolkodást, így szélesebb skálán inspirálódik a szellem, míg az alkotás megszületik. Szeretek visszamenni az időben, tanulmányozni szakmabeli „felmenőimet”. Az alkotáshoz vezető utat folyamatos tanulásnak tartom. Nem széltől szélig „kifutóra” festem a képeimet, a nagy terek pártján vagyok, amelyekben szárnyas figurák, sipkások, zenei átiratok, vagy éppen szakrális témák jelenhetnek meg. Összefoglalva: a művészetben a szabadságot, a játékot és a tudást szeretem.
– Hogyan fogalmazná meg a viszonyát Miskolchoz?
– Miskolcon teremtettem egzisztenciát. Itt házasodtam, itt született a gyermekem. Szombathelyről, szülővárosomból ide költöztettem édesanyámat is, aki még élhetett velünk szeretetben 15 évet. Itt vannak a barátaim, kedves ismerőseim. Szakmai, művészi múltam is ide köt. Viszont azt is el kell mondanom, hogy Miskolc nem könnyű hely! A ’70-es, ’80-as években pezsgő város volt, az egyetem és az ipar sok értelmiségit vonzott ide Budapestről. A zöld környezet: Lillafüred, Tapolca, a Bükk sok alkalmat adtak a kirándulásra, így hamar megkedveltük a várost. És ami még fontosabb: az is befogadott minket. A rendszerváltozással azonban érezhetően megbillent Miskolc mentális egyensúlya. Nagyon jó, hogy mégis van itt egy Operafesztivál, van Grafikai Biennále. Hogy itt vannak a szimfonikusok – és még sokáig lehetne sorolni a város kulturális értékeit.
– Mit jelent az Ön számára a Miskolci Múzsa Díj?
– Számomra végtelenül megtisztelő, hogy ezúttal nekem ítélték, az előttem díjazottak rangos névsora is bizonyítja ennek az elismerésnek az értékét. A Múzsa Díj azért is becses, mert civil grémium adományozza, szponzorálja. Jelzi, hogy a városban, a városért cselekvő, pozitív gondolkodású díjalapítók és kurátorok tudják: a művészetbe, tudományba, tudásba vetett hit generálhatja az értékteremtő jövőt. Hiszen a kuratórium is éppen ezt, az értékteremtést díjazza. Olyan alkotók munkáját, akik művészetükkel tevékenyen tettek, tesznek városukért is.
– Hogyan látja ma a kultúra és a művészet helyzetét?
– A művészeteknek – a maguk sokféleségével, sokszínűségével, nyitottságával és zártságával – vissza kell kapniuk a tekintélyüket. A globális gondolkodás – a szemlélhető, nyitott világra, gyors információcserére hivatkozva – akarva, akaratlanul sietteti a trendekhez való „becsatlakozást”. Felszívja az egót, annak pozitív és negatív tulajdonságaival együtt. Ez a fajta globális művészet „nézet”, de nem „láttat”.Gyors egymásutánban felemel, majd egy újdonsült zsenivel felülírja az egészet. A művészetnek, még a legkísérletezőbbnek is, erkölcsi, morális felelősséggel kell bírnia, csak így maradhat hiteles!
Szepesi S.
Részlet Dobrik István művészettörténész méltatásából:
„A XX. század második feléhez köthető változatos és gazdag miskolci képzőművészetnek különleges értéke Máger Ágnes munkássága. A művészet komplexitását érzékeny műveltséggel valló alkotó pályáját a képzőművészet, zene, színház, irodalom szinte egyenrangú érintettséggel formálta. (...) Mestereitől megtanulta a színes festőiség belső érzelmekre is figyelő mesterségbeli fortélyait. Szerettei a lélek és a gazdagodó tudás bölcs, befelé is figyelő erejével formálták jellemét. Ezekre építve embertársai, barátai és tanítványai felé a nyitottságra építkező szeretet erejével gondolkodik és gondoskodik ma is a közös dolgaink értékre és helyes mértékre figyelő továbbéltetéséről. Az erkölcsi-szakmai tradíció tisztelete sugárzik át művein is: panteisztikus tájképein, zenét, színházi karaktereket idéző táblaképein, könnyed vázlatain, a bibliai jelenetek figyelmező drámáiban. Több, a groteszk erejére is építő munkájában szellemes, de könyörtelen parabolatükröt állít az emberi gyarlóságnak, butaságnak és nagyravágyásnak. Könnyed festői stílusa, pittoreszkjei megtartva karakterüket, egyre érettebbé váltak az évek során. A természet fensége lelkén átszűrt lényegének megjelenítése, gyorsan múló és változó szépségeinek képi idézése, az emberi lét gyengeségeinek ostorozása, a történelmi sorsfordulók előtti tisztelgés, a keresztény mítosz jeleneteinek megformálása, a morális munkák kihívásai más és más alkotói hozzáállást és módot indukáltak művészetében".
Életrajz
Máger Ágnes Szombathelyen született. 1971-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán, s a következő évben Miskolcra költözött.
Főiskolai végzősként rendezte első kiállítását a budapesti Eötvös Kollégiumban. 1972-ben a miskolci Libressóban mutatta be rajzait, majd részt vett a Salgótarjáni Tavaszi Tárlaton s a Miskolci Téli Tárlaton. 1972-ben megkapta a hároméves Derkovits-ösztöndíjat, majd 1974-ben Miskolc város ösztöndíját is elnyerte. 1974-ben díjat kapott a Tavaszi Tárlaton és a Téli Tárlaton is, a Fiatal Művészek Stúdiójának kiállításain pedig KISZ-nívódíjban részesült. 1978-ban a hatvani Tájképfestészeti Biennále ezüstdiplomáját kapta.
Irodalmi illusztrációkat is készített (Ady, Csokonai, Krúdy), rendszeres résztvevője hazai és külföldi kiállításoknak. 1990-ben az ő közreműködésével alakult meg a Gömöri Műhely, amelynek azóta is vezetője. Díszlet- és jelmeztervezéssel is foglalkozott: a Miskolci Nemzeti Színház számos produkciójában működött közre, s dolgozott a Csodamalom Bábszínháznak is. Fontosak egyházművészeti alkotásai, művei több hazai és külföldi templomban fellelhetők. 1991-ben, a pápalátogatás alkalmából Szombathely az ő egyik alkotását, a Veronika-oltárt ajándékozta II. János Pálnak.