Romsics Ignác szerint a Habsburg Birodalom és ezen belül a történelmi Magyarország felbomlását több tényező idézte elő. Elsődleges, legfőbb oknak a birodalom, illetve Magyarország soknemzetiségű jellege, illetve a nemzetiségi elitek elégedetlensége tekinthető. Fontos tényező volt a Monarchia déli és keleti határai mentén létrejött új államok - Olaszország, Szerbia és Románia - irredenta politikája is: mindhárom ország azon területek megszerzésére törekedett, amelyeken saját nemzetük fiai - vagy azok is - éltek. - Békeidőben a magyar állam elég erős volt ahhoz, hogy minden integritása ellen irányuló törekvést elfojtson. Az I. világháború alatt azonban megváltozott a helyzet – emelte ki a történész. - A nemzetiségi szeparatizmus és a környező államok irredentája megerősödött, a magyar állam pedig meggyengült. Ebben a helyzetben döntő súllyal esett latba a győztes nagyhatalmak akarata.
A Trianonhoz vezető út fontos tényezőjeként szokás említeni a háború utáni forradalmi magyar vezetés magatartását is. Vagyis azt, hogy a Károlyi-kormány bízott az antant méltányosságában, s az elszakadási szándékukat bejelentő szlovákokkal, szerbekkel és románokkal nem az erő, hanem inkább a „békülékenység” politikáját alkalmazta. Ma már nem lehet megmondani, hogy egy olyan budapesti politika, amely kezdettől a magyar területek védelmére rendezkedik be, más döntésekre bírhatta-e volna a párizsi békekonferenciát – annyi viszont tény, hogy a fegyveres ellenállást választó Tanácsköztársaság nem tudott érdemi eredményt elérni ezen a területen. Romsics Ignác szerint a magyar társadalom ma is sokféleképpen éli meg a trianoni döntést, illetve ennek hatásait.
A sokk, amit a területek elvesztése jelentett, nyilván a kortárs generációknál érvényesült leginkább. Az azóta eltelt időszak különböző politikai berendezkedései, ezek sokszor egymással ellentétes propagandája, a dolog „kibeszéletlensége” következtében viszont ma nem lehet egységes „Trianon-kép”-ről beszélni a társadalomban.
Szepesi S.