Az említett, a Nemzetgazdasági Minisztérium által készített tanulmányra hivatkozva a kormányszóvivő egy budapesti háttérbeszélgetésen kifejtette: ma Magyarországon a 2,9 millió nyugdíjasnak körülbelül a negyede, 728 ezer ember kap rokkantsági nyugdíjat, ami a munkaképes korú lakosságon belül kiemelkedően magas arány a környező országokkal összehasonlítva. A rokkantnyugdíjasok 48 százaléka még nem érte el a nyugdíjkorhatárt.
Hozzátette, Magyarország jóval többet költ rokkantsági ellátásokra, mint azok az államok, amelyek a magyarokkal hasonló egészségügyi helyzetben vannak.
Emellett - folytatta - rendkívül alacsony azoknak a megváltozott munkaképességűeknek az aránya, akiket foglalkoztatnak. A tanulmányból idézve Nagy Anna azt mondta: "ha a rokkantság miatt a munkából kieső 700 ezer ember dolgozna, és fele olyan mértékben járulna hozzá a termeléshez, mint a többi, 3,7 millió foglalkoztatott, akkor ez a magyar GDP-t közel 10 százalékkal növelné".
MTI