Az Ikarus 31-es típusú nosztalgia busszal már korábban is rendelkezett a miskolci közlekedési vállalat, de abból városunkban csak 16 darab közlekedett. 2005. szeptember 27-én a felújított autóbusz muzeális minősítést kapott. Ma ez az egyetlen muzeális, minősített és OT (old timer) rendszámú autóbusz az országban.
A cég most egy másik autóbuszra is szert tett, hiszen 2009-ben a fővárosi BKV Zrt.- től vásárolt egy akkor még roncs állapotban lévő Ikarus 620-as modellt. Az idősebbek erre az autóbuszra könnyebben emlékezhetnek, ugyanis 59 és 79 között 143 darab is közlekedett belőlük.
– Miskolcon első alkalommal a Tiszai pályaudvar és a Papírgyár között lévő 1-es viszonylaton járt a 620-as – tudtuk meg Braun Csabától, az MVK Zrt. marketing osztályvezetőjétől. Azt is elmondta, hogy a cég dolgozói szabadidejükben tették rendbe, a használhatatlan állapotban lévő járművet, a szükséges alkatrészeket pedig egy hasonló típusú „donor” buszból szerezték be. Tavaly december 9-én a jármű sikeres műszaki vizsgát tett, így semmi akadálya nincs annak, hogy különjárati autóbuszként is találkozhassanak vele a miskolciak, valamint szerte az országban a veterán járművek rajongói.A felújított jármű első útjára indult pénteken délelőtt, amikor is a közlekedési vállalat és a sajtó képviselői járták körbe az újrainduló Zöld Nyíl projekt munkálataihoz szükséges forgalmi változások főbb helyszíneit. A pontos változtatásokat bővebben ITT lehet elolvasni.

Vajtó László
Fotó: Juhász Á.