Ugrás a tartalomra

Két férfit fogtak el a Zseblopási Alosztály nyomozói

Létrehozva
Február 25-én Budapesten, a Blaha Lujza téren teljesített szolgálatot a BRFK Zseblopási Alosztályának két munkatársa, akik két gyanúsan viselkedő férfire lettek figyelmesek. Az egyik férfit – egy 27 éves budapesti férfit - fel is ismerték, őt már korábban többször tetten érték zseblopás elkövetése közben.
A két férfi felszállt a 173-as jelzésű buszra, amivel a Keleti pályaudvarhoz mentek, de a buszon is végig idegesen viselkedtek. A Keleti pályaudvarnál odaléptek egy férfihez, akinek egy mobiltelefont kínáltak fel eladásra. A két rendőr ekkor lépett hozzájuk, és intézkedés alá vonta őket. A korábbról ismert férfi a mobiltelefont a zsebébe csúsztatta és azt csak többszöri felszólításra adta át.

Miután nem tudtak hitelt érdemlően nyilatkozni arról, hogy hogyan jutottak a mobiltelefonhoz, a II. kerületi Rendőrkapitányságra állították elő őket. A nyomozás során sikerült beazonosítani a mobiltelefon tulajdonosát, aki elmondta, hogy 17 óra 30 perc körül vette észre, hogy a mobilját és az iratait a Ferenc körúti aluljáróban ismeretlenek eltulajdonították. A térfigyelő kamerák felvételeit visszanézve, a nyomozók látták, hogy a két gyanúsított az aluljáróba vezető lépcső alján megállt, és az ott elhaladók zsebeit, táskáit figyelik. Amikor a sértett elment mellettük, egyikőjük szorosan mögötte haladva eltulajdonította az értékeit, míg a másik gyanúsított takarta őt, majd elszaladtak a helyszínről.

A két férfi ellen – a 27 éves gyanúsított őrizetbe vétele mellett - a további eljárást lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztály Zseblopási Alosztálya folyatatja.