Volt miért hálát adni, ugyanis az impozáns templom építése fél évszázadot csúszott. Az 1940-es évek végén felmerült az igény a városrészben egy új, református templom megépítésére. Ezt az akkori Nagyváthy és Füzes utcák sarkára tervezték, de a Rákosi-, majd Kádár-korszak nem kedvezett az egyházaknak, így jó időre feledésbe merült a hívek óhaja. A rendszerváltáskor indult újra a szervezés, eredetileg a Tizeshonvéd utcában szerettek volna építkezni, de végül a Győri kapu lett belőle.

A Győri kapu út és a József utca sarkán immár több mint tíz éve épülő templom terveit Rostás László - Miskolc főépítésze - vezetésével, az Arc Építész Iroda készítette. Az építkezést hátráltatta a pénz szűkössége és sajnos rongálás, lopás is. Azonban, ha lassan is, de sikerült olyan állapotba hozni az Erdélyt idéző, impozáns templomot, hogy alkalmassá vált az istentiszteletek megtartására.

Ennek örömére hálaadó istentiszteletet tartottak vasárnap délelőtt. Igét szolgáltatott Bölcskei Gusztáv, a zsinat lelkészi elnöke és Papp Géza, az Erdélyi Egyházkerület püspöke. A reformátusok ünnepségét megtisztelte jelenlétével többek közt Kriza Ákos, Miskolc polgármestere és a templomot megálmodó Rostás László építész.
minap.hu
Fotó: Juhász Á.