Ugrás a tartalomra

Hazaindultak a líbiai magyarok

Létrehozva
Vasárnap, nem sokkal délután fél 6 után elindult Líbiából az a repülőgép, amely az ott rekedt magyar állampolgárokat hozza haza.
A repülőgépen összesen körülbelül 80-an utaznak, ebből 25-en magyarok, a többiek uniós – leginkább közép-európai – állampolgárok. (Szombaton a cseh külügyi szóvivő, Vít Kolár bejelentette, hogy a cseh diplomatákat magyar segítséggel evakuálják a líbiai fővárosból.)

    A gép 17.35-kor szállt fel, és várhatóan este 8 és negyed 9 között érkezik Ferihegyre – mondák el az MTI-nek a Belügyminisztérium, a Miniszterelnökség, a Terrorelhárító Központ, a Malév és a Repülőtéri Biztonsági Szolgálat munkatársai Ferihegyen. Az utasokat a tervek szerint Martonyi János külügyminiszter és Hende Csaba honvédelmi miniszter fogadja.
   
Az MTI a hazaszállítást szervezők egyik illetékesétől korábban úgy értesült, a magyarok a repülőtéren nem találkoznak a családjukkal, mert busszal egyből a Terrorelhárítási Központ épületébe szállítják őket, ahol hivatalosan is beléptetik őket az országba. A hazaérkezők csak ezután találkozhatnak hozzátartozóikkal.
   
Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön azt mondta: tudomása szerint mintegy 50-60 magyar állampolgár tartózkodik Líbiában, értük Magyarország repülőgépet küld. Hangsúlyozta, hogy eddig egyiküknek sem esett bántódása.
   
A Líbiában rekedt magyarok kimentését célzó mentőakció irányítását Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivőjének szombati közlése szerint a Terrorelhárítási Központ vette át.