Ugrás a tartalomra

Kriza Ákos: „Ennyi pénzből szinte egy évig gyógyíthatnánk a miskolciakat”

Létrehozva
Hetvennégy ügyben, összesen közel 6 milliárd forint értékben tett feljelentést Kriza Ákos, Miskolc polgármestere szerdán délelőtt Budapesten, a Legfőbb Ügyészségen ismeretlen tettes ellen. A kifogásolt ügyekben a volt polgármester, egyik korábbi alpolgármester, a korábbi jegyző és egykori önkormányzati cégvezetők érintettek.
– Októbertől vagyok Miskolc polgármestere. Már az átvételkor látszott, nincs minden rendben, ezért könyvvizsgálói jelentést kértem, amely több mint 300 millió forintos eltérést állapított meg (3 ügyben, mintegy 401 millió forintos károkozással kapcsolatban indult nyomozás – a szerző). Ezt követően részletes vizsgálat indult. Kiderült, hogy a város cégeinek jegyzett tőkéje 17 milliárd forint és 30 milliárd forintos kötelezettségállománnyal rendelkeznek. Amely nagyságának érzékeltetésére elég megemlíteni, hogy 42 milliárdos az éves költségvetésünk. Most 74 esetben teszünk feljelentést. Mintegy 6 milliárd forintos kárt okoztak Miskolcnak – jelentette ki Kriza Ákos polgármester a Legfőbb Ügyészség bejárata előtt tartott sajtótájékoztatóján.


kriza_feljelent_budapest_01.jpg
– Ennyi pénzből gyakorlatilag egy évig gyógyíttathatnánk a miskolciakat, vagy fél éven át működtethetnénk az óvodákat, általános iskolákat, középiskolákat. A feljelentésekben a volt polgármester, egy volt alpolgármester, a volt jegyző és a vállalatok korábbi vezetői is érintettek – sorolta a polgármester.

– A 74 eset és a 6 milliárd forint magáért beszél – vette át a szót Horváth Z. Péter ügyvéd. A feljelentések hűtlen kezelés, csőd bűntette, a számvitel rendjének megsértése gyanújával születtek ismeretlen tettes ellen. Az ügyek leírásánál viszont konkrét személyek szerepelnek. A jogász szerint bizonyos ügyek a bűnszervezetként való elkövetés gyanúját is felvetik. A legnagyobb kárt okozó ügyben véleményük szerint 3,6 milliárd forintot vettek el a miskolciaktól.

Mint megtudtuk, a Miskolc Holding cégcsoport kintlevőségeiről van szó, amelyeknek a 80 százaléka a lejárt követelés kategóriájába tartozott. A sajtótájékoztatón elhangzott: ennek nagy része ingatlan jelzálogosításon át behajtható közműtartozás volt, mégis aprópénzért adták el. Példákat is említettek: a MIVÍZ Kft. 62 millió forint összegű kintlevőségét mindössze 650 ezer forintért szerezte meg egy cég, míg a MIK Zrt. 24 milliós követelését 255 ezer forintért adták el egy másiknak, miközben a cégcsoporton belüli követelés-eladások esetében ezzel szemben 10-16 százalékos áron adták-vették az adósságot.

A holding cégek felső vezetőinek nagy összegű életbiztosítása kapcsán megnevezték H. Gyulát és S. Csabát. Az életbiztosítás valójában extra béren kívüli juttatás volt a vezetők számára, akik egyébként is kiemelkedő bérezésben és rendszeres jutalmazásban részesültek. Előfordult, hogy az önkormányzat gazdasági bizottsága felelősségbiztosítás kötését engedélyezte, a cég ezzel szemben életbiztosítást kötött a felsővezetőkre. Előbbi a felsővezetők által esetleg okozott károk megtérítésére szolgálnak, utóbbi pedig béren kívüli juttatás a kedvezményezett személyek számára.

A Legfőbb Ügyészség előcsarnokában adta át Kriza Ákos polgármester a két nagy irathordozó ládát megtöltő feljelentéseket és a hozzájuk csatolt hivatalos iratokat. Csak a feljelentések iktatása majd félórát vett igénybe. Az iratok tanulmányozását követően döntik el, hogy elrendelnek-e nyomozást a feljelentésekkel kapcsolatban. Mint Kriza Ákos érdeklődésünkre elmondta, az aláírások alapján az ügyek jelenleg is mentelmi joggal rendelkező személyt is érintenek. A képviselői jogállásról szóló törvény alapján ellenük csak akkor indulhat nyomozás, amennyiben az Országgyűlés felfüggeszti a mentelmi jogukat.

Szöveg és fotó: Csontos László

***
Az ügy kapcsán Káli Sándor volt polgármester (MSZP) nyílt levélben fordult Kriza Ákos polgármesterhez. Az elmúlt hónapok eseményeit áttekintve arra a következtetésre jutott, hogy a város polgármestere nem tartotta be ígéreteit, és az érdemi munka helyett vádaskodással, az előző városvezetés lejáratásával foglalkozik. Mindezt a városra nézve is veszélyesnek ítélve a polgármesternek megfontolásra ajánlja a tisztségéről való lemondást.