Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezető érkezik, a 60 helyből 5 helyen új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium hétfő este az MTI-vel. A közleményben idézték Lannert Judit minisztert, aki a kinevezések kapcsán azt mondta: "az új igazgatókkal szemléletváltás kezdődik novembertől a tankerületekben, a korábbi politikai szempontok helyett a szakmaiság kerül előtérbe".
A tárca tájékoztatása szerint az augusztusban kiírt felhívásra 567 pályázat érkezett be, amelyek közül 424 volt érvényes. A 60 betöltendő tankerületi helyre 55 vezetőt választottak meg, 5 helyen új pályázatot írnak ki. Az újonnan kinevezett vezetők megbízatása határozott időre, 5 évre szól.
Lannert Judit kiemelte, hogy a július óta új vezetővel működő Klebelsberg Központ is a partneri viszony kialakításán, és az intézményi és pedagógusi autonómia visszaállításán dolgozik. Az iskolaigazgatók visszakapták munkáltatói jogaikat, a tankerületnek pedig koordináló szerepe lesz.
A tankerületi igazgatói pályázatra olyan jelentkezőket vártak, akik rendelkeznek vezetői gyakorlattal, menedzsment szemlélettel, és készen állnak arra, hogy egy egész tankerület irányításával részt vegyenek a hazai közoktatási rendszer megújításában - jelezték.
A pályázat lebonyolítását a Klebelsberg Központ végezte, a vezetőket a miniszter nevezi ki.
A Miskolci Tankerületi Központ vezetője Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója.