Ugrás a tartalomra

Összevonják az Adyt és az Ifiházat

Létrehozva
Egy égisz alatt működhet a jövőben a Diósgyőri Ady Endre Kulturális és Szabadidő Központ, valamint a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Ház. A létrejövő új kulturális központ szervezi majd a jövőben a diósgyőri vár kulturális eseményeit is.
– A két kulturális intézmény eddig is számos programot, és rendezvényt bonyolított le közös szervezéssel, ezért a városvezetés csak a munkájukat szeretné megkönnyíteni az összevonással – tudtuk meg Dobos Tímeától, a polgármesteri hivatal szóvivőjétől, aki portálunknak azt is elmondta, hogy megszüntetésekről szó sincs a két intézményben.

– Közös intézményvezetővel és költségvetéssel rendelkezik majd a két épület, de a név és a programok megmaradnak. – tette hozzá a témához Kákóczki András, kulturális osztályvezető, aki azt is elmondta, hogy előkészítési stádiumban jár jelenleg az összevonás, így az erről szóló javaslat leghamarabb májusban kerülhet majd a közgyűlés elé.

Az összevonással létrejövő új intézmény munkája pedig július 1-én kezdődne, akkor még egy ideiglenesen kihelyezett igazgatóval. A végleges vezető posztjára pályázatot írnak majd ki, amit törvény szerint egy éven belül kell elbírálni. A jelenlegi vezetőknek is felajánlanak majd egy-egy állást az összevont intézményben. Kákóczki azt is elmondta, hogy sem létszám-, sem pedig programcsökkentést nem terveznek. Az összevonás csak az eddig elkezdett közös munka folyamatát fogja elősegíteni, ezáltal ugyanis hatékonyabban tud majd együttműködni a két intézmény.

Az Ifiház és az Ady egyébként már évek óta közösen szervezi többek között a március 15-i, a város napi vagy az augusztus 20-i ünnepségeket. A diósgyőri vár üzemeltetése és kulturális programjainak szervezése is megmarad az intézmények feladatainak körében. A kulturális központok, így szervezettebb körülmények között várják programjaikra a miskolciakat.

Vajtó László