– A Bodótetőn mintegy négyhektárnyi terület gyulladt ki, két autóval vonult ki a miskolci tűzoltóság, és nyolc lánglovag küzdött a tűzzel mintegy két órán át – mondta el a minap.hu érdeklődésére Bódi Zoltán, tűzoltósági szóvivő. Hozzátette: a tűz a Dóczy József utca és Lyukóbánya közötti területen pusztított, ahol egyébként gazos, elhanyagolt terület található néhány hétvégi házzal.

Nem ez volt azonban az egyetlen tűz a napokban Miskolcon. A melegedő, napos időjárás már keddtől szabadtéri tüzek sokaságát okozta a miskolci tűzoltóság működési területén. Csak kedden 11 esetben kellett „kár nélküli” szárazfűtüzek miatt kivonulni. Szikszó és Emőd külterületén például csaknem 50-50 hektáron több órán keresztül dolgoztak, de a Miskolc külterületein is sok helyen lángolt a határ. Volt olyan helyszín, melyet fél órás gyaloglással lehetett csak megközelíteni, ami azért probléma, mert így hosszú időre lényegesen kisebb védelmi szintet lehet biztosítani a települések (épületek) védelmére.
- Hiába minden felhívás, hiába tiltja a száraz növényzet égetését jogszabály, az elmúlt napok délutáni, esti óráiban szinte folyamatosan ilyen jellegű tüzek felszámolását végzik kollégáink – hangsúlyozta Bódi Zoltán.
Tajthy Á.
Fotó: Juhász Á.