Az alkotmánytervezet négy részből áll. Az első fejezet címe még kérdéses: vagy a Nemzeti hitvallás, vagy a Nemzeti nyilatkozat címet viseli majd. Ez - többek közt - rögzíti, hogy az országot Magyarországnak hívják, szemben a jelenleg hivatalos Magyar Köztársaság elnevezéssel. A tervezet szerint Magyarország független demokratikus jogállam és köztársaság, a hatalom forrása a nép.
A tervezet szerint „Magyarország védi a házasság intézményét mint a férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját”, illetve támogatja a gyermekvállalást.
Ezt követi az Alapvetés című rész, amely egyebek mellett rögzíti, hogy hazánk neve Magyarország; majd a Szabadság és felelősség címet viselő fejezet következik az alapjogok és kötelezettségek felsorolásával; a negyedik rész Az állam, amely az államszervezetről szól.
A tervezett alaptörvényszöveg a Himnusz első sorával kezdődne, majd a preambulummal folytatódna, amelynek első bekezdése a következőképp hangzik: "Mi, a magyar nemzet tagjai az új évezred kezdetén, felelősséggel minden magyarért, kinyilvánítjuk az alábbiakat: büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette. Büszkék vagyunk országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre. Büszkék vagyunk a magyar emberek nagyszerű szellemi teljesítményeire. Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával gyarapította annak közös értékeit."
MTI