Ugrás a tartalomra

Aranyéremre hajtanak a „Medve-bocsok”

Létrehozva
Bejutott az ifjúsági bajnokság döntőjébe a miskolci-debreceni közös csapat, a Jegesmedve-DHK. A „Medve-bocsok” óriási fegyvertényt hajtottak végre az elődöntőben az addig hibátlan Fehérvár kiverésével, és természetesen most már nem akarnak megállni.
jegesmedvedhc.jpg

Bíró Ignác
, a Jegesmedve-DHK miskolci edzője elmondta, hogy a szezon elején, a közös csapat elindításakor célkitűzésként az éremszerzést jelölték meg. Dolgukat megnehezítette, hogy közös edzéseket nem tudtak tartani, a teljes keret csak a mérkőzéseken találkozott. Az összeszokottság hiányát miskolci, illetve debreceni sorok összeállításával igyekeztek áthidalni. A szezon során különböző okok miatt három miskolci játékos is kiesett a keretből, ám az alapszakaszban így is remekül helytállt a csapat. A kötelező győzelmeket az Újpest, az MTK és a Kaposvár ellen szállították a fiúk, az erősebb csapatokkal szemben pedig eredményesen küzdöttek. A mezőnyből kiemelkedő Volán ugyan kétszer nyerni tudott ellenük, de az FTC-Dunaferr és a Vasas ellen egy-egy győzelem, illetve vereség lett a mérleg.

Három idegenbeli győzelem

A középszakasz második részében, a döntőbe jutásért az addig 100 százalékos Alba Volánnal kellett megküzdeniük. Az akadémiai háttérrel rendelkező fehérváriakat háromszor sikerült idegenben megverni, így bejutottak a döntőbe, ahol az FTC-Dunaferrel játszanak az aranyéremért.

Pénteken Miskolcon játszanak

A csapat eddigi hazai mérkőzéseit Debrecenben játszotta, mivel az ottani játékosok vannak túlsúlyban, illetve a miskolci Jégcsarnok beosztása sokkal szűkösebb. A döntő második mérkőzését azonban – az elsőt hétfőn az FTC-Dunaferr nyerte szoros csatában 3-2-re – pénteken este fél 7-től Miskolcon rendezik meg. Bíró Ignác minden miskolci hokiszurkolót arra kér, hogy jöjjenek el, és biztassák a fiatalokat, akiknek rengeteg pluszt adna egy olyan hangulat, mint amilyen a Jegesmedvék meccsein szokott lenni. A párharc messze nincs lefutva, itthon mindenképpen győzni akarnak.

Játszottak már döntőt

Bíró Ignác azt is elmondta, hogy korábban két korosztállyal is játszott már bajnoki döntőt. Először a Láda testvérek és Kiss Attila, majd később az Urbán, Budai, Kállai fémjelezte csapattal, igaz, akkor ezüstérem lett a végeredmény. De azok a játékosok ma már a felnőttcsapatban játszanak és érnek el szép eredményeket. A mai együttesben is vannak olyan tehetségek, akik pár év múlva a MOL Ligában, vagy az OB I-ben szerezhetnek örömöt a szurkolóknak.

A belépés ingyenes

A pénteki mérkőzés este fél 7-kor kezdődik a Jégcsarnokban, a belépés ingyenes. Minden szurkolót és érdeklődőt szeretettel várnak.

(Fotó: civishírek.hu, Kemecsei Solt)