Ugrás a tartalomra

Eltemették Mádai Gyulát

Létrehozva
Családja, barátai, volt kollégái, tisztelői jelenlétében örök nyugalomra helyezték Mádai Gyulát, a Földes Ferenc Gimnázium néhai tanárát Miskolcon a Mindszenti temetőben.
madai_gyula_temetes_110310_ja_10.jpg

Holczer József
római katolikus pap, címzetes kanonok temette el a 79. életévében elhunyt Mádai Gyulát. A ravatalozóban Veres Pál, a Földes Ferenc Gimnázium igazgatója búcsúzott meghatottan volt pedagógusuktól, aki hosszú évtizedeken át meghatározó tanára volt az iskolának. –Idén csak ünnepelni szerettünk volna, de most szomorúan jöttünk ide, búcsúzni tőled… Generációk nemzeti identitását, magyarságtudatát erősítetted – emlékezett.

madai_gyula_temetes_110310_ja_7.jpg

Mikor fordult a világ, 1989-ben kötelességének érezte, hogy kivegye a részét belőle. A KDNP miskolci alapítója, a rendszerváltás utáni első városi közgyűlés tagja, a kulturális bizottság tagja, majd elnöke. Az egykori diákok nevében Hajdu Imre búcsúzott volt osztályfőnökétől, a „Papától”, aki még harminc se volt, de úgy óvta, nevelte a diákokat, mintha saját gyermekei lennének. A búcsúztatásokat követően a közeli családi kriptához vonult a gyászmenet, ahol örök nyugalomra helyezték Mádai Gyulát.