Ugrás a tartalomra

„Rák vagy egészség” – videóval!

Létrehozva
szentpali-egeszsegnap-0310-sp_3.jpg

Komplex egészségmegőrző sorozatot hirdettek a rák világnapja alkalmából: a széria internetes vetélkedővel indult, ezt követte egy óvodai dohányzásellenes program, majd március 22-én lesz a zárórendezvény. Ennek a sorozatnak a része a csütörtöki, Herman Ottó utcai intézményben tartott egészségnap. Délelőtt drogprevenciós előadások várták a Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola diákjait, valamint komoly, egészséges életmódot érintő témák az osztályfőnöki órákon.

A nap célja az egészségtudatos magatartás kialakítása a fiatalok körében, ezen belül a helyes táplálkozás és a rendszeres testmozgás meghonosítása, a káros szenvedélyek, drog-, alkohol-, illetve cigarettafogyasztás megelőzése az érintett korosztályban.Délután „Nemek harca” röplabdamérkőzésre várták az érdeklődőket a tornateremben, aki pedig aktívabb részvételre vágyott, az jelentkezhetett a több állomáshelyet érintő vetélkedőre, szellemi „tor-túrára”. A tanítási órák közötti szünetekben vérnyomás- és szén-monoxid-mérésre (dohányzóknak), testtömeg index meghatározásra és életmód tanácsadásra várták a szakemberek a tanulókat.