Ugrás a tartalomra

Az Európai Unió Miskolcon

Létrehozva
A Europe Direct Miskolc tevékenységét és a hazánkat, Borsod-Abaúj-Zemplén megyét és Miskolcot érintő magyar európai uniós elnökségi feladatokat ismertették pénteken. 
Kriza Ákos polgármester elmondta, azon dolgoznak, hogy a város májusban konferenciát szervezzen a soros elnökség alatt.

Nowackiné Tóth Katalin, az Europe Direct Miskolc vezetője ismertette a szervezet ez évi programját és tevékenységét pénteken  a Népkertben megrendezett sajtótájékoztatón. Az Europe Direct az Európai Bizottság által létrehozott és támogatott információs szolgáltatás, melynek küldetése, hogy az állampolgárokat lakóhelyükhöz közel és saját anyanyelvükön tájékoztassa uniós kérdésekben, azaz közelebb hozzák őket az Európai Unióhoz – legyen szó óvodásokról vagy egyetemistákról.

Hörcsik Richárd, az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke szerint is minden magyart érint az uniós elnökség, így a régió polgárait is. – Sokan elkezdték temetni a magyar elnökséget. Olykor ugyan jogos a kritika, de két hónap után méltatlan értékelni – világított rá Hörcsik Richárd. A bizottsági elnök kiemelte, elindult a magyar eu-s program kibontása: gazdasági vonatkozásban a nemzetközi szervezet legfontosabb feladata a kiút megtalálása a válságból. A pénzügyminiszterek találkozóján nemrég kidolgoztak egy tervezetet hat jogszabállyal, melyek legfontosabb pontjai közt szerepel a közös pénz, az euró védelme és Portugália gazdaságának megszilárdítása. Hörcsik szerint az Ibériai-félsziget nyugati állama nem fog bedőlni, így nem generálhat „dominó-effektust”.
Szintén lényeges pontként említette a kohéziós politikát. Az elnök kiemelte, elindulhatnak az egyeztetések a közös agrárpolitikáról, valamint az energiapiacot érintő kérdések is kidolgozás alatt állnak, csakúgy, mint a romastratégia és a Duna-régió stratégiája.

Mile Lajos, az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának alelnöke megerősítette a testület vezetőjének szavait, majd felhívta a figyelmet Románia és Bulgária schengeni övezethez való csatlakozásának, a horvát uniós belépés és az afrikai válság nehézségeire. Mile Lajos szerint zajosan indult a soros elnökség, és az EU-csúcs meghiúsulása is fájó pont hazánknak, de valamennyi magyar, így az ellenzék érdeke is, hogy ne a negatívumokról szóljon Magyarország féléves regnálása az „Öreg kontinensen”.Kriza Ákos, Miskolc polgármestere arról tájékoztatott, hogy folyamatos a konzultáció arról, hogyan profitálhatna a város és a régió a kiemelt figyelemből. A borsodi megyeszékhely első embere emlékeztetett, hogy az elnökség kezdetén településünk is bemutatkozott, az EP-képviselők pedig afelől érdeklődtek, milyen lehetőségek vannak a környéken. A polgármester elmondta, szeretnének egy 120 fős konferenciát rendezni Miskolcon májusban, ami egy újabb lehetőség lenne a térség megismerésére. – Az európai uniós elnökség komoly lehetőség, hogy befektetőket csábítsunk ide, és revitalizáljuk a gazdaságot – tette hozzá Kriza Ákos.

Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Közgyűlés elnöke kiemelte, a legfontosabb, hogy felkerüljön a megye az EU gazdasági térképére, ezáltal munkahelyeket teremtsenek. Hozzátette: a nap során találkozik Besztercebánya, Kassa, Heves és Nógrád megye képviselőivel, hogy megbeszélést kezdeményezzenek egy egyedülálló európai térségi társulás létrehozásáról.

Soós P.
Fotó: Juhász Á.