A rendezvény fő célja egyébként, hogy a teljes család együtt tölthessen el egy napot és mindenki érdeklődési körének megfelelően találjon témát. A programok fő témakörei érintik a család, az udvarlás, a párválasztás, és többek között a gyereknevelés problémáit, felelősségi kérdéseit. A jelenlévők részt vehetnek különböző csoportmunkákban, beszélgetésekben, valamint előadásokat is meghallgathatnak a fent említett témakörökben. A délelőtt folyamán a családok a Fráter György Katolikus Gimnázium területén különböző, korosztályokra lebontott programokon vehetnek részt. A 13 évnél fiatalabb gyerekek számára kézműves fogalakozásokat, játékokat szerveznek az iskola nevelői. A nagyobbak és szüleik ez alatt a foglalkozásokon, előadásokon tölthetik majd el idejüket. A családi ünnep zárásaként az ITC előadótermében P. Tilmann Beller - AloisLugitsch Mária Musical című darabját is megtekintheti majd a közönség, ami előtt Ternyák Csaba egri érsek tart majd beszédet a családéve alkalmából.

"Jegyespároknak, fiatal házasokat gyakran megérint ez a musical, mert József és Mária kapcsolata, szerelmük és gondjaik nagyon jól érzékelhetőek; akár a mai kor házaspárjai is magukra ismerhetnek nehézségeikben."
" A „csodák asszonya” egészen háttérbe szorul a darabban, a hangsúly Mária emberi arcán van: valóságos hús-vér lány, asszony ő, nem istennő, nem bálvány, nem ikon, nem eszményi jelkép: a csodát egyébként is Jézus teszi, az ő közbenjárására.
Tilmann atya az anya fájdalmát mindössze két versszakra csökkenti – nem véletlenül. A hangsúly Mária és Jézus egységén van, nem pedig az érzelgősségen! (persze fontos az is, hogy a keresztény Máriával együtt megrendüljön Jézus szenvedésén, együtt érezzen a fájdalmas anyával, de baj, ha az ember megragad ezen a szinten, és nem vonja le a következtetést: pl. azonosulás az üdvözítő Jézussal, részt vállalni az Õ szenvedéséből stb.)
A darab végén Mária az egyház anyja lesz, de olyan anya, aki feladatot, küldetést ad, irányít, és nem csak fogadja a hozzáfordulók panaszait... (más szóval Mária nevelőnk lesz).
Vajtó László