Ugrás a tartalomra

Fizetés nélkül távoztak a szállodából

Létrehozva
Az egyik tapolcai szálloda üzletvezetője feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen mivel több nap vendégeskedés után fizetés nélkül távoztak.
 A szállodába március 5-én, 13 óra körül érkezett egy középkorú nő, valamint egy fiatalabb férfi kutyájukkal együtt, s két hétre szállást akartak kivenni. A majdani fizetés módjáról és a szobaszámra történő fogyasztás felírásáról körültekintően érdeklődtek, majd március 5-től 19-ig bejelentkeztek. A szálloda dolgozóinak feltűnt, hogy a két személy a hosszabb tartózkodásuk ellenére kevés holmit vitt fel a szobába, csupán egy kézitáskát, illetve egy szatyrot láttak a kezükben. A bőröndjüket szürke színű Mazda 3-as típusú személygépkocsijukban hagyták és onnan hordtak fel a ruhákat maguknak.

A szálloda egyik munkatársa március 7-én számlájuk rendezésére kérte őket, mivel fogyasztásuk és szállás-díjuk már elérte a 81.000 Forintot. A férfi erre közölte, hogy van nála egy bankkártya, de fizetés céljából nem szeretné átadni, mert elmondása szerint már többször átverték, egyébként úgyis Keszthelyre indultak, majd ott vesz le pénzt az egyik bankautomatából, s visszaérve rendezni fogják a számlát. Akkor látták őket utoljára, azóta sem mentek vissza tartózásukat rendezni. A két személy ellen csalás vétségének megalapozott gyanúja miatt eljárás indult.