Ózdtól Mezőkövesdig a megye minden részéről érkeztek az aktivisták, szocialista szimpatizánsok az Erzsébet térre, ahol több százan gyűltek össze a Kossuth szobor előtt. A döntően nyugdíjasokból álló tömegben feltűntek ismerős politikus arcok is, mint Simon Gábor, Fedor Vilmos, Bartha György, Tompa Sándor, Veres Gábor, Varga Gergő… Az emelvényre szólították Mesterházy Attilát az MSZP elnökét és Gurmai Zitát, az Eutópa Parlament képviselőjét. A Himnusz eléneklését követően Gúr Nándor, az MSZP megyei szövetségének elnöke mondott beszédet.
– Legyen béke, szabadság, egyetértés!– idézte a klasszikusokat Gúr Nándor, vagyis a 12 pont bevezető gondolatait, majd a továbbiakban aktualizált. Véleménye szerint félelemben, bénultságban élnek sokan. Hiányolta a munkahelyteremtést, bírálta az adórendszer változtatását, az Országgyűlésben folyó munkát, a sztrájkjog szigorítását. – Figyelmeztetnünk kell a kormányt! – jelentette ki, amire a hallgatóság egy része a kormányfő lemondását szorgalmazta.

Káli Sándor, Miskolc korábbi polgármestere, az MSZP városi szervezetének elnöke osztotta meg ünnepi gondolatait a hallgatósággal, amely lényege: levonták a súlyos választási vereség következményeit és jól tudják milyen problémái vannak az embereknek. Amennyiben erre jó válaszokat tudnak adni, akkor jövőre sokkal többen lesznek a téren. Ezt követően kiosztották és meggyújtották a fáklyákat, majd átvonultak a Petőfi térre, ahol Gurmai Zita EP képviselő, majd Mesterházy Attila MSZP elnök mondott beszédet. Mint az ellenzék legnagyobb pártjának vezetője érthetően erősen bírálta a kormány társadalom - és gazdaságpolitikát. Véleménye szerint az MSZP-nek ezzel szemben alternatívát kell felmutatnia.
Csontos L.