Ugrás a tartalomra

Családi nap

Létrehozva
Családi napra várták a miskolciakat a Fráter György Katolikus Gimnáziumban. Az intézményben a legfiatalabbak játszó- és alkotóházban tehették próbára kézügyességüket, a kicsit idősebbek pedig többek között a párkapcsolatokról hallgathattak meg előadásokat.
Ovisok labdáztak a Fráter György Katolikus Gimnázium egyik játszószobájában. A picit idősebbek pedig papírvirágokat készítettek az aulában. Gyöngyfűzés, és festegetés – mindenki kézügyességének megfelelően választhatott a játszóház programjai közül.

frater_csaladi_nap_110312_ja_6.jpg

Csocsó azoknak, akik csak elméletben, és egyérintő azoknak, akik gyakorlatban is szeretik a testmozgást. Persze nemcsak a kézre és a testre, hanem a lélekre is gondoltak a családi nap szervezői.
Az egyik előadáson Isten és ember kapcsolatáról, a pedig a párválasztásról hallhattak a fiatalok, akik kisebb csoportokban egymás közt is megvitathatták a párkapcsolatról alkotott nézeteiket.

frater_csaladi_nap_110312_ja_7.jpg

A gimnáziumban nem csak a fiatalokat várták szombat délelőtt, hanem a szülőket is. 2011 ugyanis a család éve a magyar katolikus egyházban. Ez adta az apropóját a Fréter Gimnázium családi napjának is. A Fráterben ma nem csak az iskola diákjait és szüleiket várták: az ajtó mindenki előtt nyitva állt, aki egy keresztény szellemiségű közösségben szeretett volna eltölteni egy délelőttöt.

Petruskó N.
Fotó: Juhász Á.