Mia Hansen-Love filmje, a Gyermekeim apja nyerte 2010-ben a CineFest Nagydíját. Óda a házastársi szerelemhez - igaz, nem első látásra. A producer minden percben rohan és telefonál, míg cége is épp a vesztébe rohan. Más kiutat nem találva öngyilkos lesz, így feleségére marad a pénzügyek kálváriája és a férj szellemi örökségének életben tartása. A koprodukciós alkotást, melyet Humbert Balsan, Tarr Béla, Lars von Trier, Elia Suleiman és más jelentős rendezők producerének váratlan halála ihletett, Cannes-ban az Un certain regard szekcióban díjazták. „Tipikusan nőies, lelki folyamatokat analizáló film - írja a port.hu - a Gyermekeim apja, amit a szemtelenül fiatal (sz. 1981) dán-francia rendezőnő magabiztosan és pontosan abszolvál, finom humorral és okos érzelmességgel.” Film a filmkészítésről - nemcsak filmeseknek.
Nem könnyű film a kétszeres Oscar-díjas Precious, melyet a CineFesten a Pál Adrienn előtt vetítettek. De kihagyhatatlan. A tavalyi év egyik legnagyobb függetlenfilm-sikere végre eljutott a magyar mozikba is. Precious Jones, a zárkózott harlemi gimnazistalány élete nem tündérmese. A túlsúlyos lányt az iskolában kiközösítik, otthon pedig kegyetlen anyja terrorizálja. Mindezek tetejébe még terhes is - immáron második gyermekével. Felcsillan a lehetősége annak, hogy átkerüljön egy alternatív iskolába, ahol végre emberszámba veszik. A lány azonnal kap az alkalmon... Lee Daniels filmje díjak tucatjait, köztük a legjobb mellékszereplő és a legjobb adaptált forgatókönyv Oscarját nyerte el.

És végre, a Mozinet forgalmazásában március 17-től itt a Pál Adrienn is, melynek a cannes-i bemutató után 2010 szeptemberében a CineFesten volt a magyarországi premierje. A bemutatón, ahol még a csilláron is lógtak, a nézők hosszan kérdezték Kocsis Ágnes rendezőt. Piroska, a kórházi ápolónő egy napon útra kel, hogy megkeresse régen elvesztett gyerekkori barátnőjét. Miközben az emlékeit próbálja összegyűjteni, ellentmondásos utazásra indul a saját és azok emlékezetében, akikkel útja során találkozik. A film Cannes-ban az Un certain regard szekcióben szerepelt, és elnyerte a FIPRESCI-díjat. A nemzetközi kritikusi zsűri a CineFesten is ezt tartotta a legjobb filmnek.