Ugrás a tartalomra

Játszva komposztáltak Szirmabesenyőben

Létrehozva
Játékos komposztálási bemutatót tartottak szerdán a szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában. Az intézmény már hatodik éve viseli az ökoiskola címet.
A Zöld Kapcsolat Egyesület és a Szinyei Merse Pál Általános és Alapfokú Művészeti Iskola az Új Magyarország Fejlesztési Terv támogatásával megvalósított program keretein belül „Házi és közösségi komposztálást népszerűsítő mintaprojekt” címmel rendezett szerdán játékos komposztálási bemutatót a szirmabesenyői ökoiskolában. A gyerekek interaktív előadás keretében megismerkedtek a komposztálás fogalmával, lépéseivel. Közös hulladékválogatással megtanulták, mi kerülhet a komposztba, és mi nem. Azt is megtudhatták a bemutató során, hogy milyen élőlények segítik a komposztálódást, mire használható a komposzt, és milyen környezeti hatásai vannak a komposztálásnak. Az interaktív előadás után játékos csoportfoglalkozásokon is részt vettek a tanulók. – Az iskola életében fontos szerepet játszik a környezettudatosságra való nevelés – mondta el portálunknak Juhászné Molnár Mária intézményvezető, aki azt is hozzátette, hogy harmadik alkalommal nyerték el az ökoiskola címet tavaly. Az intézmény programjait is a környezettudatos életmód köré építik fel, hiszen így a diákok hazaviszik azokat az ismereteket, amiket megtanultak az iskolában a környezet védelmének fontosságáról. Az igazgatónő azt is elmondta, hogy évek óta szoros együttműködésben állnak a Zöld Kapcsolat Egyesülettel és a miskolci székhelyű Holocén Természetvédelmi Egyesülettel.

komposzt1.jpg

Az eseményen a diákok megismerkedhettek Magyarország talajtípusaival, és a már érett komposzttal, valamint megtanulhatták többek között azt is, hogy mire következtethetnek a talaj színéből, szemcseméretéből, milyen a jó termőképességű talaj, és hogy a komposzttal hogyan javíthatják a talaj szerkezetét. A növényfelismerő kvíz hozta a legtöbb izgalmat, hiszen a hazánkban található növényekről készült fotókat mutattak az érdeklődőknek. Az interaktív feladatban ugyanarról a növényről mutatott három kép közül a legkisebb részletből kellett felismerni a növényeket.
 
Vajtó László