A rendőrség mégis kéri a szervezőket, hogy tájékoztassák őket az időpontokról, és helyszínekről.
– Az idén életbe lépett rendelet alapján a rendezvényeket előre be kell jelenteni a szervezőknek, de ez nem vonatkozik a közép-, vagy általános iskolai ballagásokra, szerenádokra – tudtuk meg Dobi Tamástól a Borsod megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivőjétől, aki portálunknak azt is elmondta, hogy ugyan nem kötelező a bejelentés, a rendőrség, viszont ennek ellenére is kéri a tantestületeket: jelezzék a szerenádok, és ballagási ünnepek időpontját, és helyét.
Ebben az időszakban ugyanis megszaporodnak a csendháborítási bejelentések, de ha a hatóságoknak tudomása van arról, hogy melyik városrészen van ünnepség, akkor meg tudják nyugtatni a lakosokat, hogy nem garázdaság történik a szomszédságukban. A tűzvédelmi, és egyéb biztonságtechnikai előírásokat természetesen ebben az esetben is be kell tartania az intézményeknek, és a rendezvény előtt érdemes a helyszínt megvizsgáltatni a tűzoltókkal is, hogy az alkalmas, a nagyobb tömeg befogadására. Számos miskolci iskola külső helyszínen rendezi meg a ballagási ünnepséget, de a meteorológiai előrejelzések szerint lehetséges a rossz idő a hétvégén, így a szervezőknek el kell gondolkodniuk azon, hogyan tegyék át az intézménybe a programot, úgy, hogy az biztonságos körülmények között történhessen.
Vajtó László