Ugrás a tartalomra

MSZP: Koncepciótlan a megyei ciklusprogram

Létrehozva
A megyei önkormányzat ciklusprogramját csütörtöki ülésén elfogadta a közgyűlés, a szocialisták szerint viszont csak kipipáltak egy kötelezettséget, valójában semmi konkrétum nincs a dokumentumban. Nem értik miért emelték az elnöki keretet 250 millió forintra, mire költik a 100 milliós szakértői keretet?
– A ciklusprogram az utolsó pillanatban elkészült, azonban nem derül ki belőle, hogy merre halad majd a megye. Borsod-Abaúj-Zemplén és Miskolc összefogása számos lehetőséget rejt magában. Ehhez képest a négy éves programban összesen kétszer említik a város nevét, egyszer, hogy van repülőtér, másodszor egy intézmény nevében. Az előző négy év szövegét átemelték szóról szóra, csak a konkrétumokat hagyták ki belőle – értékelt sajtótájékoztató keretében Kormos Dénes, a megyei közgyűlés szocialista frakciójának a vezetője. Véleményük szerint a dokumentum formálisan meg van, de alkalmatlan négy éves tervnek. – Koncepciótlan, nagyotmondó, ezért nem támogattuk – jelentette ki Kormos Dénes. Nehezményezte, hogy a hátrányos helyzetű, de tehetséges diákok segítésére létrehozott Bursa Hungarica ösztöndíjhoz nem tesz pénzt a közgyűlés, miközben az elnöki keretet 250 millió forintra emelték. Arra is választ várnak, hogy a 100 millió forintos szakértői díjakra elkülönített keretet mire költik.

megyeikozgyul_szocialistak_sajtaj.jpg
Vécsi István, az ügyrendi bizottság elnökhelyettese emlékeztetett a kampányban elhíresült egymillió új munkahelyes ígéretre, majd áttért a jelenre: – A valóság egészen másként van, 150 ezer megszűnt, 11,5 százalékos a munkanélküliség, általában több, mint 18 hónap után tudnak elhelyezkedni. A megyében 2010 márciusa óta 4589 munkahely szűnt meg. Tarthatatlan ez az állapot, át kell gondolni a közfoglalkoztatást – magyarázta. A felvázolt helyzet miatt különösen csodálkozik, hogy a megyei önkormányzat nem foglalkozik munkaügyi bizottság létrehozásával.
Lukács András, az ügyrendi bizottság elnöke emlékeztetett arra, hogy az önkormányzat már hónapok óta létre akar hozni egy energetikai céget, de az előterjesztés még mindig nem készült el. Amiből azt a következtetést vonta le, a megye vezetése saját kezdeményezéseit se veszi komolyan. Emlékeztetett a szociális helyzet romlására, egyes helyeken már valóban éheznek és ez megmutatkozik a bűnügyi statisztikában is.

Szöveg és fotó: Cs. L.