Mengyi Roland, a megyei közgyűlés elnöke a megyeháza Szász-termében köszöntötte péntek reggel az erdélyi vendégeket. Emlékeztetett arra, hogy 1997 óta van együttműködés a két megye közt, amelyet szeretnének feladatorientálttá tenni. A határon túli magyarsággal erkölcsi kötelessége az anyaországnak foglalkozni. Konkrét lehetőségként a honosítási ügyintézést és a borsodi diákok erdélyi látogatását említette. Az alkalmat megragadva az elnök bejelentette, hogy megyénk csatlakozik a székelyek szórványmagyarságot megőrző programjához.

– Jó nekünk itt lenni – mondta Becze István, Hargita megyei tanácsos meghatottan és emlékeztetett arra, hogy a terem névadója, Szász Endre festőművész a Hargitához tartozó Csíkból indult egykoron világhódító útjára és személye is összeköti a két megyét. – Nem feltétlen kell országok és pártok közötti együttműködésben gondolkodni. Ember és ember, település és település közötti kapcsolatokat kell kialakítani. Szeretnénk, ha minden diák eljutna hozzánk Székelyföldre. Van mit megmutatnunk számukra – invitálta megyénk diákjait a havasok övezte erdélyi tömbmagyar vidékre.
– Szórványban nem könnyű megmaradni magyarnak, de megéri – jelentette ki Székely Emese, egy erdélyi magyar egyesület képviselője. Elmondta, hogy első sorban oktatással, kultúrával foglalkoznak. Tevékenységüket pedig pályázati pénzből, valamint az adóvisszatérítés felajánlásából finanszírozzák.
Cs. L.
Fotó: Mocsári L.