Ugrás a tartalomra

Rivaldán a Szerelem Takács Katalinnal

Létrehozva
A budapesti Rivalda Fesztiválra (egykor Vidéki Színházak Találkozója) idén is meghívást kapott a miskolci teátrum társulata: az elmúlt évek egyik legérdekesebb, nemzetközi alkotógárda által létrehozott produkciója, Barta Lajos Szerelem című színműve lesz látható a fesztivál programján május 4-én.
A Rivalda fesztiválon az évad legjobb vidéki előadásait tekintheti meg a közönség. Az elmúlt évben Martin McDonagh Leenane szépe című műve, azt megelőzően – a Vidéki Színházak Találkozóján – pedig Bulgakov Molière (Képmutatók cselszövése) című drámája szerepelt a fesztiválon a miskolci színház repertoárjából.

A Szerelem című előadást 2010. március 12-én mutatta be a Miskolci Nemzeti Színház Paolo Magelli rendezésében. Barta Lajos művéhez Arturo Annecchino olasz komponista és zongoraművész szerzett zenét. Paolo Magelli szerint „Barta Lajos színműve: zseniális. S hogy miért? Mert rendkívül érzékletesen ragad meg egy témát, ami mindenkit érdekel, foglalkoztat, amiről mindenki beszél, de senki sem tudná pontosan megmondani, hogy mi is az valójában. Ez a szerelem. Barta címadása is rendkívül ütős. A darab ugyanis úgy szól a szerelemről, hogy éppen a hiányát mutatja meg. Ez a fogás rendkívüli színpadi feszültséget teremt, és csak sorjáznak egymás után az egyszerre komikus és tragikus szituációk, amelyben pazarul megírt figurák kelnek életre.”