Ugrás a tartalomra

A zöldebb Miskolcért osztottak virágot

Létrehozva
Zöldebb Miskolcért címmel rendezett virágosítási akciót péntek délelőtt a Szimbiózis Alapítvány. A Pátria-közben felállított sátorban 300 láda muskátli várta azokat a miskolci lakosokat, akik lakcímkártyával tudták igazolni, hogy a belvárosban laknak.
– A rendezvény az Integrált Városfejlesztési Stratégia (IVS), „Miskolc belváros rehabilitációja” program része – mondta el a minap.hu-nak Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány elnöke. Az IVS-nek ugyanis a konkrét rehabilitációs, építési munkákon túl vannak úgynevezett soft alprojektjei is. Ezek városfejlesztést szolgáló civil kezdeményezéseket takarnak, és mindegyiket civil szervezetekkel közösen valósítja meg a város.

viragosztas_110429_ja_2.jpg

Ilyen program volt a pénteki virágosztás is, melyet már másodszor rendezett meg a Szimbiózis. – A virágosztás egyébként tavaly, és idén is nagyon sikeres volt, a 300 láda muskátlit néhány óra alatt elvitték a miskolciak – tette hozzá Jakubinyi László.
Virágládát tavaly és idén is azok a lakók kaphattak, akik a belváros Fazekas utca- Szeles utca – Hatvanötösök útja - Soltész Nagy Kálmán utca.,- Vörösmarty Mihály utca,- Bem József utca, - Dankó Pista utca, - Aulich Lajos utca, - Mendikás dűlő, - Domb uutca, - Nagyváthy János utca- Vologda utca által határolt területen laknak.

Tajthy Á.