
A Lévay József Református Gimnázium mögötti lépcsősort múlt hét kedden kezdték el felújítani, péntek délutánra be is fejezték a munkát, a lépcsőt azonban csak szerdától vehetik birtokba a járókelők. A felújítás teljes költségét – közel 600 ezer forintot – a 8-as számú választókörzet önkormányzati képviselője, Eperjesi Erika finanszírozta képviselői alapjából.

Az év folyamán több változás is várható, amit szintén a képviselő finanszíroz. Körzetében még idén megújul a Semmelweisz Ignác utca járdája, és fekvőrendőröket helyeznek majd el rajta és a Sibrik Miklós utcán. Ezen kívül megjavítják az Aulich és Perczel utcák járdáit és a Derkovits utca környéki téri közvilágítás hiányát is pótolni fogják. Az év második felében pedig a Görgey utcán, a Herman Ottó Múzeum előtti járdák közvilágítását is kiépítik.
Kiss J.
Fotó: Juhász Á.