Mi tagadás, a szolnokiak nem nehezítették meg a miskolciak dolgát. Mindössze hárman érkeztek a borsodi megyeszékhelyre. Megtudtuk, hogy negyedik emberük, Rátfai beteg lett, a tartalék pedig államvizsgázott. Így vállalták a kiadós verés kockázatát, amely be is következett. Persze, egy ifjúsági korú játékost azért elhozhattak volna magukkal, hogy legalább teljes csapat látszatát keltsék.

Mert az asztalok mellett esélyük sem nyílt a helytállásra. A miskolciaknál a Doros Szilárd, Kővári Balázs pár ellenfél híján mérkőzés nélkül nyert, míg a Lehoczki Gábor, Licsák Levente duó vereséget szenvedett. Az egyéni partik során meglehetősen egyhangúan peregtek a találkozók. Az első körben Kővári, Doros és Lehoczki nyert, Licsák veszített. A másodikban Kővári, Doros és Lehoczki nyert, Licsák veszített. A harmadikban? Nos, nem ismételjük önmagunkat, a tisztelt olvasó bizonyára kitalálja. Igen, a korábbi sorozat folytatódott.

A befejező, negyedik körben annyi változás történt, hogy a megszokott hármashoz csatlakozott Licsák is, igaz, neki ebben a fordulóban nem jutott ellenfél. A lényeg azonban az, hogy a Volán fölényes biztonsággal hozta utolsó hazai bajnoki mérkőzését, és a tizennyolcadik játéknap eredményeitől függetlenül már most bebiztosította az ezüstérmes helyezését. Örömteli a klub háza táján, hogy a második vonalban szereplő alakulat megnyerte az NB II-es bajnokságot, és jogot szerzett az NB I-es tagságra. Könnyen előfordulhat, hogy a következő idényben a miskolciaknak két csapata is az NB I-es mezőnyben szerepel!
Eredmény: Borsod Volán I – Tisza Volán SE 14-4. Miskolc, NB I Keleti csoport, férfi. Győztek: Doros (4), Kővári (4), Lehoczki (4), Licsák (1), a Doros, Kővári pár.
D. L.