A nap folyamán a látogatókat Demeter Ervin kormánymegbízott, Társy József kabinetfőnök és a Kormánymegbízotti Kabinet munkatársai látják vendégül. Az érdeklődők interaktív előadásokat hallgathatnak a közigazgatás megújításáról, továbbá a kormány kiemelt projektjeiről. A „Közig-kvíz” keretében képet kaphatnak közigazgatás-tudásukról, vagy akár egy sajtótájékoztatón is kipróbálhatják magukat. A kormánymegbízott nem csupán bekapcsolódik a programokba, hanem a dolgozószobájában is fogadja az érdeklődőket.
A nyílt nap helyszíne: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal, Miskolc, Csizmadia köz 1.
Nyílt nap tervezett időpontja: 2011. május 4. 10:00
Időtartama: 2 óra (120 perc)
Program:
10:00 Helyszín: A Kormányhivatal 4. emeleti tárgyalója, ahol Demeter Ervin kormánymegbízott úr tart interaktív tájékoztatást a kormányhivatal működéséről, és az alkotmányozás jelentőségéről
10:40 Helyszín: A Kormányhivatal 2. emelet, kormánymegbízotti iroda
A kormánymegbízott irodájának megtekintése, kötetlen beszélgetés Demeter Ervin kormánymegbízottal
(Néhány percre minden résztvevő kormánymegbízott lehet…)
10:40 Helyszín: A Kormányhivatal 2. emeleti, kistárgyalója
Szimulált sajtótájékoztató megtartása, "Közig Kvíz" ennek keretében a résztvevők kideríthetik, mennyit tudnak a közigazgatásról.
10:40 Helyszín: A Kormányhivatal földszinti Ügyfélszolgálata
Dr. Péter Adél, főosztályvezető tájékoztatja a jelenlévőket a Kormányablak működéséről, kötetlen beszélgetés, Európai Egészségbiztosítása Kártya és ügyfélkapu létestésítésének lehetősége (minden résztvevő számára).A három csoport rotációban váltja egymást, minden helyszínen 20 percet töltenek a látogatók.
11:40 Helyszín: A Kormányhivatal 4. emeleti tárgyalója
Minden résztvevő emléklapot vehet át, Demeter Ervin kormánymegbízottól.
A nyílt nap várható befejezése: 12:00
minap.hu