– Azt szeretnénk és a város vezetésének a kérése is ez volt, hogy a majális, a tavasz köszöntésének ünnepe idén a magyar hagyományok jegyében történjen – erősítette meg Tánczos Tamás, a rendezvénysorozatot szervező Ifjúsági és Szabadidő Ház igazgatója. 
– Hagyományos értékeink bemutatása mellett a szervezők ebben az évben arra is törekedtek, hogy elsősorban miskolciak, környékbeliek, illetve olyan művészek lépjenek színpadra, akik valamikor innen, Miskolc városából vagy a környékéről indultak el a pályájukon.

Bemutatkozási lehetőséget kaptak a népi mesterségek, a néphagyományok, például a májusfa állítás is. A majális hangulatához persze hozzátartozik az evés és az ivás – idén sem volt ez másképp – a bor és pálinka vásár pedig elsősorban a férfinép érdeklődésére számíthatott.
Természetesen a hagyományos vurstli hangulat is megmaradt, sörrel, virslivel, akiknek pedig ahhoz volt kedvük, igazi jó kedvvel bográcsozhattak a majálison.

Az ünnepi program délelőtt 9 órakor a Csiri-Biri együttes zenés gyerekműsorával indult a nagyszínpadon, akiket a Kalamajka Bábszínház előadása követett, a Farkas és a kecskegidák címmel.

A Kurul Dobkör fél 12-kor lépett a színpadra. Délben Kriza Ákos, Miskolc polgármestere köszöntötte az ünnep résztvevőit, s külön az édesanyákat. Többek között arról is beszélt, milyen üzenete van ma az ünnepnek.
– Május 1-je a közösségek egymásra találásának az ünnepe az én olvasatomban. Hiszen olyan sok mindent ünneplünk ezen a napon: a munkásságot, a munkások védőszentjét, a tavasz kiteljesedésének idejét. Ezért azt gondolom, hogy ez a közösségeinknek, a különböző, egymás mellett békében megülhető ünnepek napja, ez az üzenete számomra.Az ünnepi beszédet követően anyák napi műsort láthattak a majálisozók, majd a polgármester két nagycsaládos anyukát köszöntött, így fejezve ki tiszteletét anyák napja alkalmából az összes Kárpát-medencei édesanyának.

Hangulatos epizódot jelentett a Szinvavölgyi Néptáncegyüttes májusfa állítása is, kora délután. 16 órától kezdődött a Czemende Együttes folk-rock koncertje. Õket az Avas Néptáncegyüttes váltotta, majd zárásként a Swetter zenekar adott koncertet.

A sportpályán a DVTK utánpótlás csapatai vívtak bemutató mérkőzéseket, ami szórakozásnak sem volt rossz és kedvet is csinált a srácoknak, felnőtteknek egy kis gurigázásra a füvön.
Részletes program
Nagyszínpad
09.00 Csiri-Biri Együttes zenés gyerekműsora
10.30 Kalamajka Bábszínház Farkas és a kecskegidák
11.30 Kurul Dobkör koncertje
12.00 Dr. Kriza Ákos polgármester köszöntője
12.10 Kurul Dobkör műsora
12.30 Majális a magyar néphagyományban Dr. Hrabár Andrea előadása
12.45 Szinvavölgyi Néptáncegyüttes – májusfa állítás kísér a Tényleg zenekar
13.30 Rejtező Zenekar Koncertje
15.00 Barsi Csaba táncház közreműködik: Tényleg Zenekar

16.00 Czemende Együttes folk rock koncertje
17.00 Avas Néptáncegyüttes előadása
17.30 Swetter Együttes koncertje közreműködik: az Avas Néptáncegyüttes
Népművészeti vásár, mesterség bemutatók, játszóház, magyar italok, ételek vására kürtős kalács, kemencés lángos és más finomságok
A Magyarok Szövetsége szervezésében: Jurta állítás, májusfaállítás, gyerekvár, rönk játszóvár, lovagoltatás, bográcsfőző verseny, íjászat, baranta magyar harci bemutató
